Miklós
-7 °C
2 °C

Napokon belül eldől a Sulinet Expressz sorsa

2004.01.22. 11:48
A pénzügyminisztérium megszorító intézkedéseinek egyik áldozata a Sulinet Expressz program lehet, amelynek keretében több mint huszonkétmilliárd forint értékben adtak el számítástechnikai eszközöket. Az SZDSZ kizárná a programból a magas jövedelemmel rendelkezőket teljesen, és szűkítené a támogatott termékek körét.
A Sulinet Expressz program keretében a diákok, a pedagógusok és a szüleik vásárolhatnak számítástechnikai eszközöket hatvanezer forintos adókedvezménnyel. A program keretében megvásárolt termékek bruttó összértéke már meghaladta a 22 milliárd forintot, tudta meg az Index az Oktatási Minisztérium szóvivőjétől, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy Sulinet Expressz felkeltette a megtakarítási lehetőségeket kereső Pénzügyminisztérium figyelmét.

A módosítások hatályba lépésének dátuma egyelőre nem ismert, az OM szóvivője csupán annyit árult el: a Projekt Tanács jelenleg dolgozik a problémán, és várhatóan napokon belül nyilvánosságra hozza a változásokat. Elképzelhető, hogy a bejelentés után a számítástechnikai boltoknak ugyanolyan hatalmas vásárlói rohammal kell majd megbirkózniuk, mint karácsony előtt, hiszen a kizártak valószínűleg ki akarják majd használni az utolsó lehetőségüket.

Szűkítik a kört

Az SZDSZ elsősorban a gazdagokat támogató adókedvezményeket akarja megszüntetni, bár a Sulinet Expressz keretében nem a szerény jövedelműek vesznek számítógépet, hiszen nekik nincs akkora személyi jövedelemadójuk, amelyből levonhatnák a kedvezményt, írja a Magyar Hírlap. A Sulinet ugyanakkor nem szociális kérdés, hanem a kormány egyik stratégiai céljának, az internet elterjesztésének egyik eszköze, ezért az SZDSZ csak annyira kívánja megváltoztatni a Sulinet szabályait, hogy továbbra is vásárlásra ösztönözzön.

Kuncze Gábor pártelnök olyan megoldást tart elképzelhetőnek, hogy jövedelemhatárhoz kötik az adóvisszaigénylés lehetőségét. Az SZDSZ vezetője szerint a párt támogatói körében nem fog ellenérzéseket kiváltani a bejelentés, mert a közvéleménykutatások szerint a választóik "egyetértenek abban: az állam azokat támogassa, akik rászorulnak". Kuncze szerint a termékek közül azokat kell kizárni a programból, amelyeknek kevés köze van az internetes kultúra elterjesztéséhez - például a digitális fényképezőgépeket.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.