Gyöngyi
9 °C
9 °C

Párizs–New York két óra alatt

2007.06.17. 10:17
Új, szuper-Concorde kifejlesztését jelentette be az Airbus gyártója. A Boeing sem akart lemaradni, ők egy japán konzorciummal készülnek a következő generációs gép kifejlesztésére. Ausztráliában közben sikeres tesztet hajtottak végre pénteken, a Scramjet tízszer gyorsabban ment a hangsebességnél.

Az Airbusokat gyártó nyugat-európai légügyi csoport, az EADS olyan "szuper-Concorde" kifejlesztését tervezi, amely két óra alatt tudná megtenni a Párizs New York közötti utat. A müncheni Focus magazin beszámolója szerint a gép az Astrium űrrepülőgép mintájára fejlesztenék ki. Az Astrium 2012-től tervez űrturistákat szállítani, az előzetes tervek szerint a másfél órás utazás 150-200 ezer euróba kerülne.

Több fejlesztés

A szuperszonikus gépek versenyében a Boeing sem akar lemaradni: korábbi japán lapbeszámolók szerint egy japán ipari konzorciummal készül egy következő generációs repülőgépet kifejleszteni, amely a hangsebességnél gyorsabban repülne.

A repülő a hangsebesség kétszeresével tudna repülni, és eközben egy Concorde - amely két és fél éve történt végleges leállítása előtt szintén körülbelül ilyen sebességre volt képes - keltette zajnak csupán egy százalékát gerjesztené. A japánok azt remélik, hogy 2020-ra már piacra dobhatják a 200-300 férőhelyes szuperszonikus repülőgépet, amelynek például a Tokió-Los Angeles táv megtételéhez csupán öt órára lesz szüksége.

A Concorde utolsó menetrendszerűen közlekedő járata 2003. október 24-én szállt le a londoni Heathrow repülőtéren. A Concorde súlyos pénzügyi kudarcnak bizonyult, hiszen - jóllehet a két fejlesztő ország annak idején 200 Concorde megrendeléséről álmodott - végül összesen 14 olyan példány készült, amelyeket nemcsak próbarepülésekre, hanem kereskedelmi járatok üzemeltetésére szántak. Ráadásul a gépekből a British Airwaysen és az Air France-on kívül egyetlen más légitársaság sem vásárolt.

Sikeres út

Mégis osztatlan az a szakmai vélemény, hogy műszaki szempontból a Concorde rendkívüli jelentőségű ipari alkotás. Ez volt eddig az egyetlen olyan polgári repülőgép, amely a hangsebesség kétszeresével volt képes repülni, és amelynek négy - Rolls-Royce típusú - hajtóművét a harci repülőkön szokásos utánégetőkkel szerelték fel. Hozzá hasonló sebességre a katonai gépek is képesek, de messze nem olyan tartósan, mint a Concorde, amely eddig a világ egyetlen, földrészközi távolságok megtételére alkalmas szuperszonikus repülőgépe volt. A hangsebességnél - nagyjából 1200km/h-nál - nagyobb sebességgel repülő szuperszonikus gép először 1947-ben szállt fel a világon.

Ausztráliában közben egy olyan szuperszonikus gép kifejlesztésén dolgoznak, mely tízszer gyorsabb a hangsebességnél. Az első sikeres repülést pénteken végre is hajtották a géppel Dél-Ausztráliában - írja a Sunday Herald Sun. A gép 530 kilométert tett meg, 12 percet töltött a levegőben. A repülővel a Sydney London távolságot két óra alatt lehetne megtenni.