Natália
-3 °C
7 °C

Systems 2000 - a valahova vezető út

2000.11.14. 10:52
A múlt héten pénteken fejeződőtt be az új Mücheni Vásárközpontban az idei Systems 2000 informatikai kiállítás. A vásár eredetileg sok éve amolyan belnémet kiállitásnak indult, de mára már nemzetközivé vált. Átvette az időközben becsődölt Cebit Home kiállítás helyét, de saját önálló arculatot próbál kialakítani magának. Ez az arculat kissé maradi, már ami az újságírók munkakörüményeit illeti: az általam ismert vásárok közül talán ez az egyetlen, ahol nincsen a sajtó számára internetezési lehetőség.
A magyar viszonyokhoz szokott felhasználó számára újdonság volt, hogy a Windows kizárólagossága errefele egyre inkább ismeretlen. Sőt komoly kiállítóként jeletkezett egy egyesület is, amely a szoftverszabadalmak és a jelenlegi szerzői jogi gyakorlat elleni küzdelmet tűzte zászlajára. Nagyobb tömegben megjelentek a Linux-alkalmazások is. Minden ismert és ismeretlennek számító disztribúció immár önálló kiállításba szerveződve, a nagy bemutatón belül mutatja meg: van piac is, erő is, alkalmazás is annak, aki kizárólagosan ebben a világban akarja berendezni a számítástechnikai környezetét. Nem a Windows alkalmazások képviselik egyedül az üdvözítő utat.

A legnagyobb szerepet a német Suse Linux disztribúció kapta, mint a nem teljesen elkommercializálódott Linux verzió, de a Caldera is megpróbált valamit alakítani az állításuk szerint profiknak készült disztribúcióval. A RedHat disztribúciós csoport az egylemezes változatot osztogatva igyekezett minél több hívet szerezni magának. A Borland is újdonsággal rukkolt elő - no meg minden nap sorsolással egybekötött igen jó hangulatú vetélkedővel, ahol a magyar újságírók elnyertek szinte mindent.... A Kylix project egy olyan új kezdeményezésük, ahol a hagyományos Borland fejlesztőeszközök tapasztalatait szeretnék átvinni a Linux világába. Bár még csak fejlesztési változatot mutattak be, de máris igen nagy érdeklődés kísérte ezt a kezdeményezésüket.

A német Microsoft kirendeltség is "kitett magáért". A sajtóközpontban egy kukás zsák volt csupán a sajtóanyagok helyén, míg egy jóérzésű újságíró eltávolította, a standon olvasható volt a fenyegető legalizálási felhívásuk. No meg lehetett patch-et, azaz sebtapaszt kapni a fájó sebekre. A szó valódi értelmében, a nálunk csak patikában kapható vízálló fajtából. Ugyanakkor az applikációkat kiállitó partnereik sok érdekességgel szolgáltak a látogató számára.

A német Tobit faxprogramját sokan ismerik itthon, hiszen a Novell most a Netware programcsomaghoz kapcsoltan árulja. De a programnak van Windows NT/2000-en futó változata is, amellyel valódi digitális titkárság alakitható ki, ISDN vonalkezeléssel és fax- valamint hangpostafiókokkal. Ennek David néven olcsón kapható a teljes értékű, de csupán mintegy tíz önálló fiókot kezelő, magánszemélyeknek szánt változata is. A kiállítás érdekességeit a Linux kiállításon bemutatkozó VMware fokozta, ahol a következő egyéves terveikbe nyerhettünk némi betekintést. Annyit megtudhattunk, hogy decemberben olyan új bejelentésekre készülnek, amelyek alaposan átalakíthatják a jelenlegi szoftver használati gyakorlatot. Ugyanis adatbiztonsági szempontból a legjobb, ha egy operációs rendszer védett közegben, emulációs módban fut. Ehhez viszont ,,vállas" gépek szükségesek, amelyek az Intel és az AMD processzoraival immáron adottak.

Sok cég szeretne Magyarországra jönni, és a kiállításon keresett képviseleti partnert. Akik találtak, azok azon keseregtek, hogy a magyar képviseleteik mindent képviselnek, csak nem az érdekeket. Igaz, ez a megállapítás fordítva is igaz, például egy orosz szoftvervég német képviselője szabályosan kidobta a magyar újságírót. A legnagyobbak némelyike tovább egyszerűsített, ők szóba sem akartak állni az érdeklődőkkel.

Siemens Gigaset CL 4 SIMpad
A kiállitás hardveres újdonságai között említésre érdemes a Siemens új WinCe alapú kézigépe. A nagy érintőképernyővel ellátott színes eszköz a jövö év elején kerül kereskedelmi forgalomba. Az operációs rendszere a fejlesztők szerint a WinCE megpatkolt Siemens-féle változata, igy csak a cég segítségével upgradelhető. Probléma továbá, hogy nem kezeli az ékezetes magyar karaktereket. Érdekessége, hogy a DECT vezetéknélküli háziközponttal vagy bázisállomással képes kapcsolat és internetes IP-alapú adatkommunikáció folytatására. A Siemens mutatta be a legteljesebb drótnélküli ISDN összeállítását. A nálunk is kapható Profiset utódtípusa, a Gigaset DECT módban képes komoly, ismétlőkkel együtt akár nagyobb területet lefedő komplex hálózat kialakítására. A kézibeszélő mellett drótnélküli USB-s vagy soros portos ISDN csatlakozó, fax-telefoncsatlakozó egészíti ki a rendszerüket.

A kiállításon a kommunikáció uralt mindent. A GPS-vevők már elérhetővé, és a pontatlansági zavarás megszüntetése óta a gyakorlatban is használhatókká váltak. A térképészeti szoftverek területén nagy gyakorlattal rendelkező német CAS/ptv szoftverház kihozta teljes a vertikumot felölelő irányítási, útvonal-szervezési és tájékoztató rendszerét. A rendszer professzionális alaptérképekből indul ki. Erről a megfelelő útvonalszegmens azután palmtopra vagy laptopra letölthető, pillanatnyi helyzetünket pedig az eszköz soros portjához csatlakoztató GPS jeleníti meg.

A telekommunikációs szolgáltatások területén igen nagy a verseny. Míg ebben itthon a mumus szerepével és irreálisan magas áraival a Matáv, addig ott versenyképes tarifáival újabban a közutálatnak örvendő, de kitűnő szolgáltatást nyújtó Deutsche Telekom tűnik ki. Ott az ISDN már kifutott, helyét az ADSL vagy ahogy ők kínálják, a TDSL veszi át. Ára a magyar áraknak töredéke, megfizethető és rohamosan terjedő szolgáltatás. Miként a mobil beszélgetesi díjak is szaporán tartanak a nullához. Olyannyira, hogy az egyik kisebb rádiótelefon-szolgáltató éjszakai tarifacsomagjában szerepel hálózaton belüli nulla tarifájú hívás is. Itt is egy lefelé menő árrobbanásnak vagyunk tanúi.

A kiállítás az idei évre a térség regionális vásárává nőtte ki magát. Bár a cégek elsősorban német képviseleteikkel vesznek részt rajta, láthatóan kezdenek megjelenni a külföldi kiállítók Tajvanról és a világ más szegleteiből is. Amolyan beszerzési, értékesítési vásár az amerikai Comdex előtt Európában, sok újdonsággal. Aki képben akar lenni a szakmában, annak kihagyhatatlan, mint a Cebit. S ha a magyar cégek nyitott szemmel járnának, akkor bizony nagyon sok partnerre találnak az ott kiállítók között. Hiszen csak egy ugrás München.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.