Mária
-6 °C
-2 °C

Szon Maszajosi

2000.10.09. 20:11
A Softbank alapítója, az idén 42 éves, apai ágon koreai származású Szon Maszajosi a Kaliforniai Egyetemen szerzett közgazdászdiplomát 1980-ban. Üzleti hírnevét annak köszönheti, hogy 1995-től, amikor a legtöbb befektető még messze elkerülte az internetes vállalatokat, kivételes érzékkel választotta ki a később sikeresnek bizonyult Egyesült Államok-beli dot.com cégeket.
A Softbank alapítója, Szon Maszajosi egy déli japán szigeten, Kjúsún született koreai származású apa második fiaként. Szon 16 évesen az Egyesült Államokba költözött, részben azért, mert nagyszabású üzleti pályafutásról álmodozó kamaszként nehezen viselte kisebbségi helyzetét, részben pedig azért, mert amerikai tapasztalatszerzésre bíztatta kamaszkori bálványa, Den Fujita, aki a McDonald's Japant néhány év alatt módszeresen a szigetország egyik legnagyobb étteremláncává alakította.

A Kaliforniai Egyetemen szerzett közgazdászdiplomát 1980-ban. Egyetemistaként japán játékprogramok behozatalával és értékesítéséve kezdte felhalmozni tőkéjét, a Softbank beindításához szükséges pénzt azonban az biztosította, hogy a Sharp 1 millió dollárért megvásárolta tőle annak a többnyelvű fordítógépnek a licenszét, amelyet még 19 évesen gondolt ki.

Üzleti hírnevét azzal alapozta meg, hogy 1995-től kivételes érzékkel választotta ki azokat az induló amerikai internetes vállalkozásokat, amelyekben részesedést szerzett. Idén februárban a világ leggazdagabb emberének fellelésére specializálódott újságírók már Szon és Bill Gates vállalati részvénypakettjének értékét számolgatták, a társasággal kapcsolatos hírek és az amerikai Nasdaq részványpiacon bekövetkezett visszaesés hatására azonban Szon 70 milliárdos papírvagyonának nagy része nyár végére elpárolgott, a Softbank portfóliójában lévő vállalatok elértéktelenedtek.

Szon ma már a japán miniszterelnök egyik tanácsadó testületének elismert tagja, üzleti sikerét azonban továbbra is kívülállásával magyarázza. Szerinte a japán nagyvállalatok általa 10 évre becsült lemaradása az internetgazdaság területén főként annak tudható be, hogy a merev vállalati hierarchiák nem képesek megbirkózni az internet ,,demokratikus és vizionárius kultúrájával". Az épülő netbatsu fennmaradása érdekében azonban Szon, aki nem annyira közvetlen ellenőrzéssel, hanem inkább ideológiai befolyásolással irányítja birodalmát, a holdingtársaság vállalati kultúrájában meghonosította a boldogító hálózati jövőbe vetett ,,vallásos" hitet is.