Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

150 millió forint GVH-bírság a Magyar Telekomnak

2005.12.20. 16:29
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a december huszadikán hozott határozatában megállapította, hogy a Magyar Telekom Rt. a versenyfelügyeleti eljárásban vizsgált reklámjaival a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, s ezért vele szemben 150 millió forint bírságot szabott ki.

A Magyar Telekom Rt. 2005. június 9-én vezette be Favorit és Favorit Plusz elnevezésű díjcsomagjait. A Favorit díjcsomagnál a helyi és helyközi I. hívásirányok esetében, a Favorit Plusz díjcsomagnál a helyi, a helyközi I., a helyközi II. és a belföldi távolsági hívásirányok esetében délután 16 órától másnap délelőtt 10 óráig, illetőleg hétvégén egész nap nincs kapcsolási (hívás-felépítési) és percdíj a T-Com hálózatában. A díjcsomagok bevezetését igen intenzív reklámtevékenység kísérte. A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata feltárta, hogy a Magyar Telekom Rt. által közzétett egyes reklámok több vonatkozásban beleütköznek a versenytörvény rendelkezéseibe.

Nem ingyenes

A reklámkampány egyik legmarkánsabb fogyasztóknak szóló üzenete az volt, hogy a Favorit díjcsomagok ingyenes telefonálási lehetőséget biztosítanak, miközben megállapítást nyert, hogy az ingyenes telefonálás lehetőségéhez a fogyasztó nem ellenszolgáltatás nélkül jut. A reklámok másik üzenete az volt, hogy a Favorit díjcsomagok napi 18 óra ingyen beszélgetést tartalmaznak, a fogyasztók számára ugyanakkor a reklámüzenethez képest korlátot jelent az, hogy ez az ingyenesség a beszélgetések 60. percéig, összesen havi 100 óra erejéig érvényes, azaz nem garantált, hogy a fogyasztó minden nap igénybe tudja venni a 18 óra ingyenes lehetőséget.

A reklámok egy része arról sem adott tájékoztatást, hogy a reklámban hangsúlyozott kedvező szolgáltatás kizárólag a T-Com hálózatában kezdeményezett hívások esetén áll fenn, más hívásirányok vonatkozásában nem. A reklámok azon állítása sem volt helytálló, amely szerint a Favorit díjcsomagok esetén rövidebb a csúcsidő, mivel ez a kijelentés kizárólag a kedvezményezett hívásirányokba igaz. A Versenytanács megállapította továbbá, hogy a Magyar Telekom Rt. nem a versenyjogi követelményeknek megfelelően hasonlította össze a Favorit díjcsomagokat más telefonszolgáltatók szolgáltatásaival.

Megtévesztő

A Versenytanács a fentiek alapján megállapította, a Magyar Telekom Rt. 2005. június 8-tól decemberig a Favorit és a Favorit Plusz díjcsomagok kapcsán folytatott reklámkampányában a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, s ezért 150 millió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.