Miklós
-7 °C
2 °C

Átalányadót vezetnének be a céges telefonra

2004.03.08. 08:44
Átalányadóval és az áfa visszaigénylésének lehetővé tételével oldaná meg a pénzügyi kormányzat a céges telefonvonalak magánhasználatának adóztatását.
Az uniós harmonizációs szabályok, valamint a Sulinet program átalakítása mellett a céges telefonhasználat adózásáról is rendelkezik az az új "salátatörvény", amelyet a Pénzügyminisztérium a múlt pénteken terjesztett a parlament elé. Eddig a céges telefonhasználat hetven százaléka után lehetetett visszaigényelni az áfát, mondván: harminc százalék mértékéig magánbeszélgetéseket folytatnak a vállalkozások munkatársai. A PM az aránypár ötvená-ötven százalékra változtatására is javaslatot tett az áfatörvény legutóbbi módosításakor, a T. Ház azonban ezt nem fogadta el.

Ugyanakkor a céges vonalon folytatott magánbeszélgetések után az áfán kívül nem fizetnek adót a vállalkozások, holott ez természetbeni juttatásnak minősül, mondta el Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH alelnöke. A természetbeni juttatások közterheit tavaly módosították: eszerint 2004. január elsejétől a tételesen felsorolt juttatásokon kívül személyi vagy egyéb jövedelemként adóznak, így a magánbeszélgetésekre is ez vonatkozna. A telefonszámla harminc százalékára vetítve negyvennégy százalék szja-t, huszonilenc százalék tb-járulékot és három százalék munkaadói járulékot lenne köteles befizetni az adóhatóságnak a munkáltató. Mindezt azonban a legújabb elképzelés szerint - a cégautóadó mintájára - új, tételes adó váltaná ki.

Ennek mértéke a telefonszámla értékének ötven százaléka, legfeljebb 3 ezer forint lenne havonta, és minden vezetékes és vezeték nélküli vonal után (kártyás és előfizetéses után egyaránt) meg kellene fizetni. Az új adónem bevezetése együtt járna azzal, hogy a telefonhasználat áfáját 100 százalékban vissza lehetne igényelni.

Lehet választani

A terhek kifizetésére a jogszabály több választási lehetőséget biztosítana. A munkáltató átháríthatja az adóterhet a magánbeszélgetést folytató alkalmazottjára vagy bebizonyíthatja, hogy nem volt magánbeszélgetés a céges vonalakon. Az adózó maradhat a harminc-hetven százalékos áfa-visszaigénylési szabálynál is, ám ekkor a magánhasználat után természetbeni juttatásként kell adóznia, ami plusz adminisztrációs terhet jelent. Az előzetes kalkulációk szerint több bevételt hozna a költségvetésnek az új telefonadó, mint a mostani.

Az átalányadót fizető vállalkozókat, így az evázókat és az átalányadózó egyéni vállalkozókat nem érintené a módosítás. Amennyiben elfogadja a parlament a javaslatot, április 17-én vagy 18-án hirdetnék ki az új rendelkezést, így július elsejétől léphetne hatályba. Választható lenne a szabály fél évre történő visszamenőleges alkalmazása is.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.