Árpád
-1 °C
9 °C

Még nem az igazi a távközlési verseny

2006.05.29. 12:00
Májusban csökkent a közvetítőválasztás díja és olcsóbb ajánlatokkal állhatnak elő az alternatívok, arra azonban még várniuk kell, hogy ügyfeleiknek csak egy távközlési számlát kelljen befizetniük. Nemzetünk hírközlési hatósága csak fokozatosan szabályoz, mert nem jó a káosz.

Lassan nyílt meg Magyarországon a távközlési piac, de legalább elmondhatjuk, hogy a szabályozásnak és az agresszív alternatív telkóknak köszönhetően beindult a verseny. A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) statisztikái legalábbis erről árulkodnak: egy évvel ezelőtt kevesen választották alternatív telefontársaságok szolgáltatását, a telefonhívások alig 1-2 százalékánál volt közvetítőválasztás, 2005-ben azonban már 12-13 százalék volt közvetítőválasztásos forgalom részesedése. Persze a helyzet távolról sem tökéletes.

Számlahegyek

Az egyik legnagyobb alternatív szolgáltató, a Tele2 szerint igencsak keresztbe tesz a versenynek, hogy ügyfeleiknek két számlát kell befizetniük: egyet a helyi monopóliumnak a vonal fenntartásáért, egyet meg a választott alternatívnak a hívásokért. A Tele 2 szerint az alternatívok versenyhátrányban vannak, mert az inkumbens (helyi monopol) szolgáltatók bevételének közel ötven százaléka a havi előfizetési díjakból származik, és ezt a jövedelmet felhasználhatják a híváspiacon folyó versenyben: az alacsonyabb percdíjakat a havidíj növelésével kompenzálják.

"Tapasztalatunk és felmérések szerint az előfizetok legnagyobb problémája, hogy a szolgáltatásokért több számlán fizetnek, és a különböző számlázási ciklusok miatt nem tudják nyomon követni valós megtakarításaikat" - mondta el az Indexnek Laczkó Tóth Gergely, a Tele2 Magyarország ügyvezető igazgatója.

Átadott hurok

Erre a problémára két megoldás létezik, és az NHH már vizsgálja a lehetséges hatásokat. Az egyik megoldás a hurokátengedés, amikor az előfizető készülékétől a telefonközpontig tartó vonalszakasz működtetését veszi át egy alternatív szolgáltató. Az erre vonatkozó szabályozás módosítása már az előkészítés fázisában van, de az inkumbensek első ajánlata nem volt elfogadható, ezért az NHH új ajánlatot kért. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni, hogy az Európai Unió fejlettebb országaiban is csupán korlátozottan érvényesül a hurokátengedés versenyélénkítő hatása, tehát nem ez az egyetlen és minden területen hatásos versenyt gerjesztő módszer. A hurokátengedés a magas befektetési költségek miatt ritkábban lakott területeken nem térülne meg a szolgáltatók számára.

A Tele 2 szerint elengedhetetlen lenne a hurokátengedés mellett a nagykereskedelmi vonalbérlet bevezetése is, Dániában például ennek hatására két év alatt ötszörösére nőtt az alternatív szolgáltatók részesedése. Az NHH ugyanakkor ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmünket, hogy a dániai piac érettebb, mint a magyar, és nem lehet egy hirtelen változtatással káoszt okozni a távközlési piacon, mert annak az előfizetők is csak kárát látnák.

A vonalbérlet lényege, hogy az előfizető megtartja telefonszámát, de kizárólag az alternatív szolgáltatóval áll szerződéses viszonyban. Az alternatív telkó teljesen átveheti a működtetés felelősségét és költségeit, azaz maga oldhatja meg a számlázást, behajtást, hirdetést, és az ügyfélszolgálatot. A Tele 2 szerint így az előfizetők olyan csomagokat kaphatnak, amelyek jobban megfelelnek az igényeiknek, megjelenhet például a havidíj nélküli telefonszolgáltatás, vagy akár telefonszám nélküli adsl csomag is.