Szilárda
0 °C
6 °C

Telefonszolgáltatás miatt perelik a T-Comot

2006.11.22. 10:33
A Magyar Telekom ügyesen hozzászoktatta az embereket ahhoz, hogy a szélessávú netezéshez feltétlenül szükség van telefonszolgáltatásra is. Van azonban néhány ellenálló, aki szentül állítja, hogy nem így van. Közéjük tartozik Kárpáti Márk is, aki beperelte az óriási távközlési céget, mert nem tud telefonszolgáltatás nélkül internetezni.

Kárpáti Márk megkérte vezetékes telefonszolgáltatóját, a Magyar Telekomot, hogy kapcsolja ki nála a telefonszolgáltatást, de a vonalat továbbra is működtesse, mert az internetelérését szeretné fenntartani. A Telekom ügyfélszolgálata erre azt válaszolta, hogy technikailag nem lehet leválasztani egy adsl-csatlakozást a telefonvonalat kiszolgáló központról, ezért vagy mindent kikötnek, vagy minden marad. A levelezés folytatódott, Kárpáti Márkot még két ügyfélszolgálatos tájékoztatta arról, hogy működő telefonvonal nélkül nincs adsl. Csakhogy közben megérkezett hozzá a Nemzeti Hírközlési Hatóság szakértői véleménye is, miszerint műszakilag megoldható a telefonszolgáltatás és az internetszolgáltatás szétválasztása.

Az ellentmondást Kárpáti Márk a bíróságon kívánta tisztázni, azaz beperelte a Magyar Telekomot. Szerinte álláspontja igen könnyen alátámasztható az elektronikus hírközlési törvény (eht) és a Magyar Telekom általános szerződési feltételei (aszf) segítségével. A felperes egyik érve, hogy az adsl vásárlásához előfizetői hozzáférési ponttal kell rendelkezni, és amikor vezetékes vonalat vásárolunk, akkor ennek a kiépítéséért fizetünk - általában több tízezer forintot. Ha ez a végpont megvan, akkor azon különféle hálózati szolgáltatásokat lehet használni, például telefonszolgáltatást vagy internetszolgáltatást.

Mi mennyi?

Természetesen a vonal nem ingyenes, minden hónapban meg kell fizetni a vonal karbantartásának és üzemeltetésének a díját. A Magyar Telekom aszf-je erről azt írja, hogy az előfizető köteles a szolgáltatás rendelkezésre állásáért - forgalomtól nem függő - havi előfizetési díjat fizetni. Kérdéses azonban, hogy milyen havidíjat, ugyanis a Magyar Telekomnál több díjcsomag van. A Felező díjcsomag 3210 forint, a Favorit plusz azonban 4790 forint havonta. Kárpáti Márk érvelése szerint mindegyik előfizetői hozzáférési pont pontosan ugyanolyan, ezért ha a havidíjat valóban csakis az előfizetői hozzáférési pont fenntartásáért fizetnénk, akkor nem lehetnének árbeli különbségek.

A Magyar Telekomtól jelenleg nem lehet csupasz vonalat venni, mert a vonalhoz mindenképpen hozzácsapnak még egy terméket, a telefonszolgáltatást is. Viszont akinek ez nem tetszik, átviheti a telefonvonalát más céghez. A kisebb távközlési riválisoknál - például a Pantelnél vagy a GTS Datanetnél - lehet olyan vonalat venni, amelyen vagy egyáltalán nem szükséges telefonszolgáltatásra előfizetni, vagy ez a szolgáltatás ingyen jár az adsl-előfizetés mellé.

Kárpáti Márk nyerő helyzetben érzi magát, mert állítása szerint a tárgyaláson a Magyar Telekom részéről elhangzottak az is az ő álláspontját támasztják alá. A Magyar Telekom folyamatban lévő ügyeiről nem nyilatkozik.