Mesterséges intelligencia jósolja meg a földrengések utórengéseit

2018.08.31. 16:24

A kutatók már jó néhány éve dolgoznak azon, hogy előre tudják jelezni a földrengések utórengéseit. Odáig már eljutottak, hogy viszonylag nagy pontossággal meg tudják határozni, mikor jönnek a rengések, de azok helyének azonosításával eddig bajban voltak. Erre kínál most megoldást egy mesterséges intelligenciára épülő új fejlesztés – írja a Quartz.

A neurális hálóra épülő mélytanulásos algoritmusok lényege, hogy hogy ráeresztik őket egy nagy mintára, hogy sok példa alapján mintázatokat fedezzenek fel és tanuljanak meg, amelyek alapján aztán ugyanezt a mintázatot új adatokon is alkalmazni tudják. Így lesz a sok millió fotót nézegető algoritmusból arcfelismerő szoftver vagy értelmes mondatok összepakolására képes csetbot. Vagy éppen utórengés-jósoló gép.

A Google és a Harvard kutatói közösen fejlesztettek egy neurális hálót, amelyet egy 131 ezer földrengésből és az utórengéseik helyéből álló adatbázison tanítottak be. Az eredmény az utórengések helyének előrejelzésére szolgáló eddigi legpontosabb eszköz. A pontossága a Nature szaklapban megjelent tanulmány szerint annak köszönhető, hogy a számolásnál a képlékenységtanból kölcsönzött két olyan tényezőt is figyelembe vesz, amelyekről korábban nem gondolták, hogy összefüggenek az utórengések helyével.

A módszer ugyanakkor még a kutatók szerint is messze áll attól, hogy bevethető legyen. Az irány és az első eredmények ígéretesek, de a gyakorlati alkalmazásig további fejlesztésekre van ég szükség.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport