Nagy fehér cápák pusztították ki a megalodont

2019.02.15. 16:05

A valaha élt legnagyobb tengeri gyilkos pár millió évvel ezelőtt pusztult ki, és ennek máig keresték az okát a tudósok. Korábban úgy vélték, hogy egy szupernova-robbanás miatt tűnt el a megalodon, körülbelül 2,6 millió évvel ezelőtt, egy friss tanulmány azonban egymillió évvel korábbra teszi az eltűnésüket, és egy másik gyilkost helyez vád alá ez ügyben.

A fehér cápa a bűnös

A modern fehér cápák legősibb lelete 6 millió éves, tehát a faj egészen biztosan együtt élt egy ideig a megalodonnal. A tudósok szerint kétmillió évbe telhetett, amíg a fehér cápa a Csendes-óceánból kiindulva meghódította az egész világot. Ahol osztozott a megalodonnal a vadászterületen, a cápa kerültek ki győztesen.

Hiába volt a kifejlett Otodus megalodon jóval nagyobb a fehér cápánál, ha serdülőkorában még egymás riválisai voltak, és osztozniuk kellett az elérhető prédán. Ráadásul abból is egyre kevesebb jutott, a megalodonok egyk fő táplálékának számító kisebb bálnák egyedszáma idővel csökkent - írja Robert Boessenecker paleontológus, a tanulmány fő szerzője.

A kutatók egyébként azokat a fosszíliákat vizsgálták meg újból, amelyekre a korábbi tanulmányok is épültek, és elmondásuk szerint azokat igencsak félreértelmezték a korábbi tanulmányok szerzői. Voltak például bizonytalanságok a fosszíliák korával kapcsolatban, amiket a geológia tudományának fejlődésével sikerült pontosítani.

(Quartz)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport