Tiltják az online piacterek a koronavírust gyógyító csodaszerek hirdetéseit

2020.02.27. 14:34

Ahogyan terjed a koronavírus a világban, úgy terjednek a csodás gyógyulást vagy biztos megelőzést hirdető szerek is. 

Pedig jelenleg a koronavírus ellen nem érhető el védőoltás, és gyógymód sincs rá, bár az kutatók nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy ez a helyzet mihamarabb megváltozzon. 

A hatóságok nem győzik hangsúlyozni, hogy a legjobb védekezés, ha valaki nem megy a fertőzés gócpontjaihoz, gyakran és alaposan mos kezet, és alaposan áttanulmányozza ezeket a szabályokat

Ennek ellenére megjelentek azok a piaci szereplők, akik a félelmet kihasználva extra hasznot remélnek. Az orvosi maszkok és a kézfertőtlenítők is sok helyen hiánycikknek számítanak, az emberek tartós élelmiszert raktároznak be annak ellenére, hogy Magyarországon a cikk megjelenésének pillanatában még nem regisztráltak a hatóságok egy koronavírusos megbetegedést sem. A kereskedelmi szövetség is megerősítette, hogy a boltok képesek ellátni a megnövekedett bevásárlási kedvet, áruhiányra nem kell számítani, azaz

ha talál is üres polcot a boltban, azt hamarosan újratöltik.

Már a gyógynövényipar is ráerősített a témára, szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében a bükki füvesemberként ismert Szabó György is a koronavírusra felhúzva osztja a tanácsait arra vonatkozóan, milyen nála beszerezhető termékekkel lehet erősíteni az immunrendszert. Az interneten is elérhető  gyógyszertár-hálózatok úgy tűnik, kihagyják a lehetőséget, hogy a szákmaszkot vagy fertőtlenítőt ajánlgassanak főoldalon az embereknek, ahogyan a legnagyobb online áruházak is.

A Facebook és az Amazon már bejelentette, hogy tiltja az olyan hirdetéseket és termékeket, amik azt állítják, hogy gyógyítják vagy megállítják a koronavírust. 

Itthon a nagy hirdetési oldalaknál lehetőség van jelezni, ha a felhasználó olyan hirdetést talál, amit problémásnak ítél, ezt jelezheti, és az esetet egyedileg ki is vizsgálják. Érdemes ezzel a lehetőséggel élni, ha kuruzsló készítményeket, vagy irreálisan magas árat talál valaki például egy szájmaszk, de bármilyen más termék esetében. A Jófogásnál a másfél millió hirdetésből nagyjából 10 címében vagy leírásában szerepel a koronavírus kifejezés.

Míg a szájmaszk szóra 2019 novemberében 25 keresés volt, addig 2020 februárjában 4 186, de még ez is elenyésző mennyiség a napi keresésszámhoz viszonyítva

-válaszolta megkeresésünkre a cég, akik azt is elmondták, hogy folyamatosan figyelik a feladott hirdetéseket, de nem tudják mindegyiket manuálisan ellenőrizni, ezért is fontos, hogy a felhasználók is jelezzék, ha olyan hirdetést látnak, ami szerintük aggályos. Finomítottak is a beállítási feltételeken, és kiemelten figyelik a témához kapcsolódó hirdetéseket, miután valaki megpróbált 15 ezer forintért eladni egy ezer forintos szájmaszkot.  Hasonló a helyzet a Vateránál is, ahol szintén azonnal élesednek a hirdetések, a közösség viszont jelezheti, ha a hirdetéssel vagy az eladóval gond van. 

2.png

A Vateránál egyre népszerűbb a maszk, és bár az év végéig hasonló volt  az egészségvédelemmel kapcsolatos keresések száma mint az előző években, január óta viszont jól láthatóan többen keresik a maszkokat. 

február elejére bekerült a 100, a tegnapi nap folyamán pedig már a 10 leggyakoribb keresés közé a „FFP3 maszk” variációval együtt 

-írta a Vatera, ráadásul az elmúlt napok pontos adatait csak a hét végén látják majd. A termékek árába nincs beleszólásuk, de nem tapasztaltak drasztikus árváltozást, de ha ilyet tapasztalnak, akkor először figyelmeztetik az eladót, és akár le is tilthatják a hirdetéseit. 

Az Amazon bejelentette, hogy nem engedik olyan hirdetések feltöltését, amik azt állítják, hogy a koronavírusra hatásos szereket lehet tőlük venni. 

Ez nem csak azokra a termékekre vonatkozik, amik azt állítják, hogy gyógyítják a vírust, hanem azokra a fertőtlenítőkre és maszkokra, amik a leírásik szerint védelmet biztosítanak a koronavírus ellen. 

De fellépnek az olyan eladók ellen is, akik irreálisan drágán árulják a szájmaszkokat, a megnövekedett érdeklődés miatt. Több hirdetést töröltek, és figyelmeztették a többi eladót is, hogy tiltásra számíthatnak, akik nem tartják be a szabályzatot. Az oldalon volt olyan maszkcsomag, aminek az ára néhány hét alatt 17 dollárról 70 dollárra emelkedett, ez az Amazon szerint a vásárlók joggal érzik úgy, hogy visszaélnek a bizalmukkal, és ez ellen tenni is szeretnének. 

Untitled-1.png

Hasonlóan járt el az eBay is, de ők egy korábbi közleményük szerint addig mentek, hogy a koronavírusos pólókat is tiltották az oldalról, ennek ellenére jelenleg 200-on felüli találatot ad ki a keresés a koronavírusra, köztük pólókat, és irreálisan túlárazott maszkokat. Valószínűleg ezek is hamarosan lekerülnek, amint a rendszer kiszűri őket. 

A koronavírussal kapcsolatos pánik csökkentésén dolgozik a Facebook is, tiltanak minden olyan álinformációt, ami azt állítja, tudja  a gyógyírt a koronavírusos megbetegedésekre, vagy megakadályozza, hogy valaki megfertőződjön. A közösségi oldal nem csak a híreket és bejegyzéseket ellenőrzi, de arra is figyel, hogy a Marketplace oldalra se kerüljenek fel ilyen típusú hirdetések. 

Azt már korábban bejelentették, hogy nagy erőket fordítanak arra, hogy a koronavírusról szóló álhíreket szűrjék a Facebookon és az Instagramon is. Már ekkor is szóba kerültek az olyan termékek, amik hamisan azt ígérik, hogy gyógyítják vagy megelőzik a vírust. Most a cég egyértelműsítette, hogy az ilyen jellegű hirdetéseket is szűrik az oldalon, valamint a Marketplace aloldalon is, ahova magánszemélyek is tölthetnek fel apróhirdetéseket. 

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM