A Facebookon keresztül tudnak segíteni egymásnak az egy környéken élők

2020.04.01. 09:07

A Facebook egy olyan újítást vezet be, amivel az egymáshoz közel élők tudnak segíteni a koronavírus-járvány alatt a másiknak. A kedden bejelentett új funkcióval fel lehet ajánlani a környéken élőknek a bevásárlást, ügyintézést, valamint gyűjtést lehet indítani – írja a CNN

A Facebook szóvivője elmondta, hogy az utóbbi időszakban azt látták, hogy sokan kérnek segítséget vagy ajánlják fel, hogy bevásárolnak, elintéznek valamit azoknak, akik ezt szeretnék. Ezért egy olyan megoldásban gondolkoztak, ahol ezek az igények és felajánlások könnyebben találkozhatnak. A közösségi segítség egyelőre az Amerikai Egyesült Államok területén működik, ahol 80 kilométeres körzetben mutatja  felajánlásokat. 

Hasonló kezdeményezés már van az USA területén, a Nextdoor olyan közösségi oldal, ami a koronavírussal kapcsolatos híreket oszt meg, meg lehet kérni a közelben élőket, hogy segítsenek, sőt még vécépapírt és kézfertőtlenítőt is lehet rajta keresztül vásárolni. Itthon pedig a Miutcánk az a kezdeményezés, amelynél koronavírus nélküli időszakban is lehet ilyen felajánlásokat tenni. 

Fidji Simo, a Facebook egyik vezetője azt mondta, hogy mivel rengetegen használják az applikációjukat, ezért ezzel a funkcióval nagyon gyorsan tudnak majd a közösség tagjai segíteni annak, akinek szüksége van valamire. Első körben az Amerikai Egyesült Államok mellett Franciaországban, Nagy-Britanniában, és Kanadában vezetik be a szolgáltatást, de az a cél, hogy a következő hetekben az egész világon elérhető legyen. 

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM