Korai halálozást okozhat a sok ülés

2022.06.22. 10:31
Egy több mint százezer embert vizsgáló nemzetközi kutatás szerint a sok ülés növeli a halálozás és a betegségek kialakulásának kockázatát. Megállapították azt is, hogy az ülve töltött munkaidő csökkentése és a fizikai aktivitás fontos szerepet játszik a korai halálozás és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának visszaszorításában.

A sok ülés növeli a halálozás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport által publikált globális tanulmány.

A The Journal of the American Medical Association (JAMA) Cardiology című folyóiratban közzétett eredmények szerint a hosszú ülve töltött idő és a halálozás, valamint a szív- és érrendszeri problémák közötti összefüggés a szegény és az alacsonyabb, közepes jövedelmű országokban volt hangsúlyosabb.

Több mint százezer embert vizsgáltak

A Kínai Orvostudományi Akadémia és a kanadai Simon Fraser Egyetem kutatói 21 ország több mint 100 ezer, 35–70 éves lakosát vizsgálták, 11,1 éves átlagos követési idővel. Megállapításuk szerint a napi hat–nyolc órát ülők körében 12-13 százalékkal nőtt a halálozás, valamint a súlyos szív- és érrendszeri betegségek kockázata azokhoz képest, akik napi négy óránál kevesebbet ültek.

A nyolc óránál többet ülő embereknél 20 százalékkal nőtt a kockázat.

A tanulmány szerint az ülve töltött munkaidő csökkentése, és ezzel együtt a fizikai aktivitás növelése fontos szerepet játszhat a korai halálozás és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának visszaszorításában – írta az MTI.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport