Ritka szentföldi mecsetet találtak Izraelben

2019.07.19. 10:59

A Szentföld korai iszlám korszakából származó ritka mecsetet fedeztek fel a Negev-sivatagban. Izraeli régészek a muszlimok Izraelbe érkezésének idejéből származó, 1200 éves mecsetet találtak a Negev sivatagban – írja az MTI a Jediót Ahronót cikke alapján.

A legkorábbi eddig ismert falusi mecsetet találták meg a Rahat nevű izraeli beduin városnál, az imahelyet a régészek a helyi fiatalokkal együtt tárták fel az elmúlt hetekben egy új lakótelep építése előtt. Az izraeli régészeti hatóság (IAA) szakemberei szerint különösen ritka közel-keleti leletre bukkantak, amelyet valószínűleg egykor a helyi földművesek használtak.

Nagyon nem mindennapi a Közel-Keleten és az egész világon a korai iszlám korban a helyi földművelők mecsete, és különösen Beér-Sevától északra, ahol hasonló épületekről sem tudtak eddig. Ebből a korból ismerünk nagy jeruzsálemi és mekkai mecseteket, de itt egy kicsi, a helyieket szolgáló, négyszögletes imahelyről van szó, amely az ég felé nyitott volt, és ahol ima közben délre, Mekka felé néztek

– nyilatkozta az ásatásokat vezető Sahar Cúr és Jochanan Zeligman a lapnak.

Ez az egyik legkorábbi, eddig megtalált mecset, amely az Izrael földjén ekkoriban végbement kulturális és vallási változásokról is tanúskodik, az iszlám vallás térfoglalásáról, a 636-os jarmúki csatát követő térségbeli hódításáról.

A korai iszlám idején, a 7-8. században épült mecset mellett egy korabeli falu épületei is előkerültek: bizánci korból származó 6-7. századi és későbbi, korai muszlim házak egyaránt.

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM