5,9 milliárd dollár veszteség a Fordnál negyed év alatt

2009.01.30. 15:40

Átszámítva vagy 1360 milliárd forintot emésztett fel a Ford puszta létezése 2008 utolsó három hónapjában, és a bankók tovább ömlenek a semmibe - amíg van honnan.

Lassan meg sem lepődünk rajta, hogy az amerikai autógyárak eredménye legalább tíz számjegyű negatív számokban mérhető, és már a cégvezetők sem szabadkoznak, csak közlik a tényt, mintha a legtermészetesebb dolog volna, hogy egy nemzetközi megavállalat éves szinten saját értékének felét szórja ki az ablakon. A Fordnál igazából még örülnek is, hiszen most jobban jártak, mint 2008 harmadik negyedévében - akkor 7,7 milliárd dollár volt a veszteség - és megerősítették, hogy a cégnek egyelőre van tartaléka, aggodalomra semmi ok, még hónapokig mehet minden a maga útján. 2008-at állítólag még 13,4 milliárd dollárnyi készpénzzel zárta a vállalat, és még rendelkezésükre áll 10,1 milliárd hitel, ami 23,5 milliárdos tartalékot jelentett az év végén. Ezzel a költési tempóval - majdnem heti 500 millió megy el a cég fenntartására - persze már ez az összeg is inkább csak 22,5 milliárd így január végén, de a lényeg az, hogy ha nem romlik a helyzet, a Ford még kihúzza az év végéig, vagy tovább is.

Egy kicsit kevésbé rózsás a kép, ha azt nézzük, hogy a Ford of Europe bő egymilliárd dolláros nyereséggel zárta a negyedévet - igaz, ebből több mint 760 milliót elvitt a Volvo - és a világ más tájain sem szerepelt kiemelkedően rosszul a cég, azaz a deficit nagyrészt még mindig az amerikai piacon való szerencsétlenkedésnek köszönhető. Hazai piacán nehezen eladható autóival, lassan megújuló, a valós igényekhez alig alkalmazkodó termékpalettájával a Ford már évek óta képtelen nyereséget termelni, a gazdasági válság pedig csak megsokszorozta a problémákat.

A Ford mindezek ellenére Detroit legjobban menő vállalata, a Chrysler és a GM még rosszabb helyzetben van. Kíváncsian várjuk, hogy nyilvánosságra hozzák, nekik hány milliárdot sikerült elpazarolniuk 2008 során.

Nem ad hitelt autóra a bank? Kell a pénz a házfelújításra, ezért mégis megtartja a tízéves Mondeót, de már köhög, és javítani kéne? Tavaly még büszke volt rá, de ma már soknak tűnik a Carina kilencliteres fogyasztása? Vagy egyszerűen csak jó és olcsó akkut keres? Olvasgassa a Válságblogot, amelyben mind több, a krízissel kapcsolatos megoldási ötlettel állunk elő. Kattintson ide, autózzon velünk benzinpárán, tartsa fenn verdáját hulladékpapír-áron!