A pukimentes okosság

Használt autót venni bölcs dolog – mondhatjuk nyugodtan feltartott mutatóujjal, különösen olyan gazdasági helyzetben, amikor még a Totalcar is Válságblogot indít. Egy használt autóval ugyanis az értékvesztés legfájdalmasabb forintjait mások már elbukták helyettünk. Egy használt autó miatt az irigy szomszéd nem küld ránk kellemetlen vagyonosodási vizsgálatot.

Egy használt autó azonnal munkába állítható, nem kell hetekig várni a szállítására és forgalomba helyezésére. De ami a legjobb az egészben: egy használt autóval olyan típusokat engedhetünk meg magunknak, amikről újonnan nem is álmodhatnánk. Kényelmes luxusautók, izgalmas sportkupék, vagány kabriók, tágas családi autók, nagy motor, széles felni, hangos zene, szinte minden belefér. Használt autót venni jó dolog.

Egyet ne higgyük el senkinek: használt autót venni könnyű. Illetve mégis, de drága műszerekre és földöntúli képességekre lesz szükségünk. Egy rétegvastagság-mérő ugye alap, ezt már mindenki tudja, de az igazán sikeres vásárláshoz kéne még egy röntgen, egy hazugságvizsgáló és egy időgép. Egyszerre, lehetőleg láthatatlanul. Ezek nélkül ma Magyarországon használt autót venni olyan felelőtlen hazardírozás, mint hatlövetűvel orosz rulettet játszani. Vagy rosszabb.

Az utóbbi időben láttam rengeteg eladó autót. Anyagot gyűjtöttem különböző tesztekhez, és kocsit kerestem saját célra is. Öttől tizenöt évesig, minitől buszlimuzinig volt a felhozatalban minden. Egy német statisztikus talán nem tekintené reprezentatívnak a mintavételt (nem is az), de ahhoz bőven elég volt a sok lógó belű rom, hogy gondolkodóba essek. Megpróbáltam elképzelni, ahogy egy átlag tanárember, pék vagy könyvelő végzi ugyanezt a keresést, és találkozik ugyanezekkel a kocsikkal.

Észrevennék, hogy a kilométeróra által mutatott futásteljesítmény csak egy rossz vicc? Meghallanák az elhasználtságról árulkodó mechanikai zajokat, a szelepek csattogását, a futómű kopogását, a féltengelyek ropogását? Éreznék a váltó kopottságát, a kormánymű hatalmas holtjátékát vagy a félrehúzó fékek gyenge hatásfokát? Mitől éreznék, honnan tudnák? Legfeljebb azt veszik észre, hogy itt-ott kopott a kárpit, karcos a fényezés, megfakult az újkori csillogás. És akkor még csak a normál használatból eredő kopásokról beszéltünk, pedig az autók jelentős része törött is.

Amióta a Kár-park blog karambolos kocsijaihoz érkező kommenteket olvasom, egyre inkább az az érzésem, itthon szinte lehetetlen egy autót annyira összetörni, hogy ne építsék újra. Még a szánalmas, kiflibe hajlott, szétszakadt és felborult kocsik is kapnak egy második esélyt. Vagy harmadikat, negyediket. Olyan autókat építenek romjaikból újjá, amelyeknek jó érzésű ember még a bontásától is elriadna. Halmozottan hátrányos helyzetűekké válhatnak a drágább, kapósabb típusok, amelyeknél ez többször is előfordulhat: egy kereskedő kapásból mutatott fél tucat olyan eladó autót a neten, amit már vagy tízszer rommá törtek biztosítási csalásból kifolyólag. Mindet sérülésmentesnek hirdették. Ráadásul a drága alkatrészek és a márkaszervizek magas rezsióradíja miatt könyörtelenül a rendszerbe van programozva a feketemunka és a kókányolás.

Magyarországon is létezik ismerős által használt, sérülésmentes, rendszeresen karbantartott, megkímélt használt autó, csak ritkább, mint a korrekt politikus. Plusz az ilyen kocsik szinte soha nem jutnak el egy internetes hirdetési oldal nyilvánosságáig, mert vagy lecsap rájuk egy rokon, vagy pillanatok alatt lehiénázzák a nepperek – saját maguknak. Megoldás lehet, ha külföldről hozunk vagy hozatunk be használt autót, de ne higgyék, hogy a német kereskedők exportra szánt kocsijai a piac legjavát adják. Ráadásul ez az út az autóismereten túl nagyon jó kapcsolatokat és helyismeretet igényel, vagy vakon vesszük meg az autót: jó szívvel egyikre se tenném ki az „átlagembernek ajánlott” táblát.

Több tucatnyi elszomorító állapotú kocsi után, a fáradt mechanikák, lelakott utasterek, szétütött futóművek és toldozott-foldozott karosszériák látványának hatására egyre erőteljesebbé vált bennem egy érzés. Teljesen laikusként én is megunnám a nepperek nyilvánvaló hazugságait hallgatni, meg tudom érteni, ha valaki ilyen felhozatallal szembesülve inkább választja az új, vagy közel új kocsi megnyugtató biztonságát. Még akkor is, ha az önerő csak egy induló befizetésre elég. Én is inkább a garanciára és a hitel viszonylagos tervezhetőségére szavaznék, mint a váratlanul felbukkanó, rejtélyes hibáktól és az esetenként horribilis javítási költségektől való rettegésre.

Félreértés ne essék, senkit se buzdítok erőn felüli vásárlásra, különösen ilyen gazdasági környezetben nem. A nulla forint befizetésével elhozható, 10 éves futamidejű vagy japán jen alapú (és lassanként talán kipusztuló) hitelek vállalása pénzügyi öngyilkosság, de nem mert új autó vásárlására veszik fel, hanem a konstrukcióba épített buktatók és kockázatok miatt. Aki azonban le tud tenni az asztalra 30-40% beugrót és a családi költségvetésébe belefér a szerződéskötéskor számolt törlesztő plusz az árfolyamkockázatok miatt akár 50% is, az belevághat. Én meg fogom érteni, hogy a pukimentes új autót választotta más levetett, foltos alsógatyája helyett.

Epilógus

Tisztában vagyok vele, hogy autózni nem muszáj, autót venni pedig még kevésbé kötelező. De ez a cikk abból az alapfeltevésből indult ki, hogy vannak páran, akiknek mégiscsak kell az autó, ráadásul pont most. És ugyan ez nekem a legfurább, de nem születik mindenki autóbuzinak.