Parkinsonos lehet a Google társalapítója

2009. március 13., péntek 10:40 |

Miután egy genetikai vizsgálatból megtudta, hogy megjelenhet nála a Parkinson-kór, Sergey Brin úgy döntött, hogy milliókat költ a betegséggel kapcsolatos kutatásokra. Tízezer ember DNS-ét vizsgálják meg.

Sergey Brin, a Google társalapítója több millió dollárt tervez költeni a Parkinson-kórral kapcsolatos kutatásokra, mivel megtudta, hogy génjeiben hordozza a betegség kialakulásáért felelős mutációt.

Olcsóbb vizsgálat

A milliárdos pénzéből indított programban tízezer Parkinson-kóros DNS-ét vizsgálják majd. Az eredményeket összevetik az egészséges emberek DNS-ével és megkeresik a különbségeket, ami a hatásos megelőzés alapja lehet.

Egy génvizsgálat 620 dollárba kerül a DNS-elemzésre szakosodott 23andMe-nél (a mintából 105 különféle kórra lehet következtetni), Brin millióinak hála azonban az alanyoknak mindössze 18 dollárt kell majd fizetniük a tesztért. Azért nem lesz ingyenes, hogy csak azok jelentkezzenek, akik valóban érdeklődnek és hajlandók együttműködni, mindenesetre a tízezer ember tesztjére költendő 4 millió dollárból 3,9 milliót átutalt a Google. A jelentkezőket a Parkinson Intézeten és a Michael J. Fox alapítványon keresztül toborozzák majd.

A cél, hogy megtalálják azt a DNS-kombinációt, ami sokkal gyakrabban fordul elő a parkinsonos embereknél, mint azoknál, akik mentesek a betegségtől. A mintaadókat kikérdezik életmódjukról is, hogy kiderüljön, milyen környezeti tényezők tudnak hozzájárulni a betegség kialakulásához. A nyert információk alapján már el lehetne kezdeni dolgozni a hatásos megelőzésen.

Kockázatos gének

Brin előtt már jó ideje nem titok, hogy esélye van a Parkinson kialakulására. Anyjánál megjelent a kór, és amikor tavaly elvégeztette a genetikai tesztet a 23andMe-nél, kiderült, hogy az LRRK2 génjében kimutatható egy mutáció, ami miatt 20-80 százalékos a kockázata a Parkinson megjelenésének. Brinnek a közelmúltban gyermeke is született és bár tavaly decemberben elvégeztették a tesztet, még nem kapták meg az eredményt.

"Nagyon fontos, hogy minél többet megtudjuk erről a kórról már csak Brin és a gyermekünk miatt is" - mondta Anne Wojcicki, a Google társalapítójának felesége.

Brin szerint óriási áttörést lehet elérni, ha sikerül pontosan feltérképezni, hogy milyen genetikai és környezeti okok vezetnek el a betegség kialakulásához. "Önmagában nézve nem sokat lehet kiolvasni a génjeinkből, összegyűjtve a tapasztalatokat azonban óriási segítségünkre lehetnek" - mondta.

Az eredményeket publikálják, és szabadon hozzáférhetővé teszik más kutatóknak.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Obama feloldja Bush őssejtkutatási tilalmát - 2009.03.09.
Az elmúlt nyolc évben nem lehetett szövetségi pénzt kérni az őssejtkutatásra.
Eltávolíthatók a rákot okozó gének az őssejtekből - 2009.03.06.
Eddig megjósolhatatlan volt a beültetés eredménye, most már irányítható a folyamat.
Áttörés az etikus őssejtgyártásban - 2009.03.02.
Vírusok nélkül sikerült bőrsejtből őssejtet készíteni, ami a korábbinál sokkal biztonságosabb módszer.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!