Újabb rákgéneket találtak

2009. március 30., hétfő 11:56 |

A napokban három kutatócsoport is új rákgének felfedezését jelentette be.

A mell és a bőr tumorjában szerepet játszó hibás génváltozatokról születtek tanulmányok, amiket a Nature Genetics című szaklap vasárnapi számában tettek közzé a kutatók. A rák kialakulásában szereplő gének megismerése azért fontos, mert azonosíthatóvá teheti a nagyobb kockázattal élő embereket, és segítheti új szerek kifejlesztését, melyekkel a káros folyamatokat megállíthatják.

A brit Wellcome Trust Sanger Intézete által irányított Rák Genom Projektben az UTX jelű gén vizsgálatakor megállapították, hogy a sejtjeinkben lévő gének aktivitását ellenőrző legalapvetőbb folyamatok közül számosat befolyásol. Az UTX jelű gént összefüggésbe hozták az úgynevezett myeloma multiplexszel (plazmasejtes daganat), a torok- és a nyelőcsőrákkal.

"Sok rákgénnel ellentétben úgy tűnik, az UTX nem a sejtosztódásban és sejthalálban vesz részt közvetlenül, hanem az alapvető szabályozásban" - mondta Andy Futreal, a kutatás egyik vezetője. Az UTX egy olyan enzimet kontrollál, mely a sejtekben lévő DNS szerkezetét befolyásolja.

Ugyanebben a lapszámban amerikai és brit kutatók arról számolnak be, hogy azonosítottak több új génszakaszt, melyek a mellrák kockázatát növelik. Bár a mellrákot az életmóddal, környezeti tényezőkkel hozzák kapcsolatba, komoly genetikai összetevője is van. Eddig már féltucatnyi génről feltételezik, hogy hajlamosít a mellrák kialakulására, a legismertebbek a BRCA-1 és BRCA-2 gének.

Az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézetének kutatói időközben azt jelentették be, hogy a legveszélyesebb bőrrák, a melanóma szétterjedésével kapcsolatba hozható gént találtak. Az úgynevezett MMP-8, enzimet kódoló génnek el kellene nyomnia a tumor növekedését, ám a gén bizonyos változatai ehelyett segítik a rák áttétképzését.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A forró tea gégerákot okoz - 2009.03.27.
Károsítja a szövetet, majdnem akkora a kockázat, mint a dohányosoknál.
A vegetáriánus étrend csökkenti a rák kockázatát - 2009.03.16.
A vastagbélrák az egyetlen, ami a vegetáriánusok között gyakoribb.
Áttörés az etikus őssejtgyártásban - 2009.03.02.
Vírusok nélkül sikerült bőrsejtből őssejtet készíteni, ami a korábbinál sokkal biztonságosabb módszer.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Zakynthos
    Zakynthos A természeti szépségei és élővilága egyedülálló....
  • Toszkána Műkincsek szobrok, mozaikok, építészeti csemegék, kultúrtörténeti emlékek......
  • Hawaii Összefoglalva, ez az öböl a világ egyik legszebb tengerpartjai közé tartozik....

Hirdetés