Gyöngyi
9 °C
9 °C

A fenekelés összetartja a párkapcsolatot

2009.04.01. 12:25 Módosítva: 2009-04-01 12:29:15
Bár sokan furcsállják a szex extrémebb formáit, kutatók most arra az eredményre jutottak, hogy a szexuális együttlét szokatlanabb formái érzelmileg is közelebb hozzák egymáshoz a résztvevő feleket.

Az erőszak ezen fajtái először ijesztőnek tűnhetnek, de két most nyilvánosságra hozott amerikai tanulmány szerint a szexuális játékként alkalmazott szadomazochizmus közelebb hozza a párokat, írja a New Scientist. Értendő ez mind a korbácsolásra, a kikötözésre és a fenékpaskolásra is. Ez a megállapítás a mellékvesekéregben termelődő stresszhormon (kortizol) vizsgálata nyomán született. A tudósok azt próbálták bizonyítani, hogy a kívülről ijesztő helyzetek a résztvevők számára egyáltalán nem azok.

Brad Sagarin az Illinois Egyetem szakértője és kollegái egy szadomazo parti résztvevői stresszhormonszintjét mérték tizenhárom nőben és férfiban az akció előtt, közben, és után. A tevékenység során a koritzolszint szignifikánsan emelkedett a résztvevőknek izgalmas jelenetek során, de negyven percent belül normálisra esett vissza. Nem volt megfigyelhető a hormonális változás azoknál, akik a szerepjátékban a szadista szerepet vállalták.

Egy coloradói szadomazo esten a tesztoszteronszon változását mérték negyvenöt nőn és férfin. Azt állapították meg, hogy ez kizárólag csak a nők esetében változott. Donatella Marazziti, a Pisai Egyetem szakértője szerint ezzel a hormonális változás segíthet a nőknek kiegyezni a szadomazo játékok erőszakos mivoltával. Mindkét tanulmány megerősítette, hogy azok a párok, ahol mindkét fél maradéktalanul élvezte a szex ezen formáját, közelebb kerültek egymáshoz érzelmileg is.

Fontos megjegyezni, hogy mindkét hormonszint visszaesett azoknál a pároknál, akik élvezték a helyzetet, Marazzati szerint "Ha a szexuális érintkezés közös megegyezésen alapul, akkor a szituáció nem lehet ijesztő, akkor sem, ha a szex extrémebb formáiról van szó."

Richard Wiseman, a Hertfordshire Egyetem pszichológusa hozzátette, hogy majdnem minden közös tevékenység a személyek közötti kapcsolatot erősíti."Nem fontos, hogy megkötözöd a partneredet, vagy csipeszeket raksz a mellbimbóira, lehet olyan egyszerű dologról is szó, mint együtt főzni, vagy kettesben kitakarítani" - mondta.

A Northumbira Egyetem pszichológusa, Nick Neave szerint az eredmények érdekesek, de a jövőbeli tanultmányok arra is irányulhatnának, hogy az akcióban részt vevők tapasztaltak-e a különleges helyzethez kapcsoldódó orgazmust.