Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Pénteken kezdődik a Pszinapszis

2009.04.14. 14:29 Módosítva: 2009-04-14 14:30:51
Hét végén tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Budapesti Pszichológiai Napokat, ismertebb nevén a Pszinapszist. A rendezvény témája idén a bennünket körülvevő díszlet, azaz a környezetünk.

A Pszinapszis Európa legnagyobb, kizárólag diákok által szervezett tudományos-kulturális rendezvénye. Az első, 1997-ben megrendezett Pszinapszison még alig százan vettek részt, azóta a rendezvény a pszichológia egyik legjelentősebb hazai eseményévé nőtte ki magát, ahol pályakezdők, a pszichológia határterületeinek képviselői és laikusok ismerkedhetnek a tudományággal. A tavalyi Pszinapszison már négyezer fölött volt a látogatók száma.

Jegyárak

Diák/nyugdíjas napijegy: 2200 forint
Diák/nyugdíjas bérlet: 5400 forint
Felnőtt napijegy: 3000 forint
Felnőtt bérlet: 7200 forint
Esti belépő (19 órától): 1000 forint

A rendezvénynek idén – akárcsak tavaly – az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ ad otthont április 17-19. között. A XIII. Pszinapszis témája környezetünk, mint az életünket körülvevő díszlet. „Mai világunkban a média belefolyása megkérdőjelezhetetlen, sőt már feltehetjük azt a kérdést, hogy virtuális világ vagy a valóság fontosabb, és a két világ különböző színterein milyen maszkokat használunk, hogy boldoguljunk. Ennek megfelelően a három nap folyamán elsősorban a környezetünkkel foglalkozunk, környező világunkat vizsgáljuk előadóinkkal és vendégeinkkel” – áll a Pszinapszist szervező Pszichodiák Alapítvány sajtóközleményében.

A három napban szakmai előadások, hosszabb műhelyfoglalkozások és kulturális programok várják a látogatókat. Az előadásokat többek között Ranschburg Jenő, Popper Péter, Mérő László és Bagdy Emőke tartják, a látogatók egyebek között hallhatnak előadást a nagyvárosi közlekedés pszichológiai jelenségeiről, a hit és a vallások viszonyáról, a feminin férfi trendekről és a sorozatfüggőség veszélyeiről. A tucatnyi műhelymunka keretében az érdeklődők részt vehetnek művészetterápiás, tánc- és mozgásterápiás foglalkozáson, de a sikeres önmenedzselésről is tanulhatnak. A részletes program a Pszinapszis honlapján megtekinthető.