Genetikailag mások a vad és a szelíd patkányok
Egy harminchét éve zajló kísérletből kiderült, hogy az agresszív és szelíd kísérleti patkányok génállománya több szakaszon is különbözik, tehát bizonyos géncsoportok a szelídséghez köthetők.
A vadállatok és háziasított társaik viselkedése között jelentős eltérés van. "Ha összehasonlítjuk a kutyát a vadon élő farkassal, azt látjuk, hogy a farkas nem akar kommunikálni az emberrel, sőt el sem tűri. Szerencsés esetben nem törődik velünk a vadonban. A kutyát azonban érdekli az ember, sőt keresi a társaságát" - magyarázta a tanulmány hátterét a kutatást vezető Frank Albert, a német Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet munkatársa a LiveScience című tudományos portálnak.
A német tudósok egy híres patkánypopuláció leszármazottainak DNS-ét elemezték. A mai Oroszország, az akkori Szovjetunió területén lévő Novoszibirszkben 1972-ben fogtak be egy nagy csapat vadon élő patkányt. A kutatók kiválasztották közülük a legagresszívabb és a legszelídebb példányokat, és ezeket tenyésztették tovább. Évente két új nemzedék kísérleti patkány született, mindig a szélsőségesen barátságos és vad egyedeket pároztatták egymás közt.
A szelídséget "fémkesztyűs" módszerrel állapították meg a gondozók: a ketrec rácsához dugott kezet az agresszív állatok megtámadják, a kedvesek viszont inkább játszani akarnak vele, vagy legalább érdeklődnek iránta. A kísérlet a mai napig zajlik, az utódállatokból vannak Németországban is.
A különleges rágcsálók viselkedésének hátterében álló genetikai eltéréseket kereste Albert és csoportja. A két szélsőséges viselkedésű patkánycsoport egyedeit párosították, majd a leszármazottakban lévő kevert génállományt elemezték. Figyelembe vették azt is, melyik utód milyen tulajdonságot örökölt a szülőktől: barátságos és vad kölykök egyaránt akadtak. Ezzel a módszerrel keresték meg a szelíd vagy éppen agresszív viselkedésért felelős örökítőanyag szakaszokat, és állapították meg, mely gének csoportja hozható összefüggésbe ezekkel a tulajdonságokkal.
