A fiatalkori kövérség fokozza a hasnyálmirigyrák kockázatát

2009. június 24., szerda 15:05 |

Egy amerikai kutatás kimutatta, hogy a fiatalkori kövérség súlyos kockázati tényező, de aki ötven fölött hízik el, annak már nem kell jobban aggódnia, mint a soványoknak.

Aki fiatal felnőtt korában kövér, annak sokkal nagyobb esélye van később a hasnyálmirigyrákra, mint másoknak, állapította meg egy amerikai tanulmány.

Idősebben már szabad hízni

A Texasi Egyetem kutatói, Donghui Li professzor vezetésével kimutatták, hogy akik 14-19 éves korukban kövérek, azoknak 60 százalékkal nagyobb valószínűséggel lesz felnőttkorukban hasnyálmirigyrákjuk, mint a normális súlyú kortársaiknak.

A 20 és 40 év közötti kövéreknél pedig háromszor nagyobb a hasnyálmirigyrák kockázata.

Érdekes módon a kockázat már nem emelkedik azoknál, akik 40 felett híznak el. Akik pedig 50-es éveikben lesznek kövérek, azoknál a hasnyálmirigyrák valószínűsége már gyakorlatilag semmivel sem nagyobb, mint a soványaknál.

A tanulmány azt is kimutatta, hogy a túlsúlyosaknál és a kövéreknél nemcsak nagyobb a hasnyálmirigyrák kockázata, hanem általában előbb is alakul ki a betegség, mint a normális súlyúaknál.

A kutatók szerint ez az első tanulmány, amely a testtömegindex és a hasnyálmirigyrák előfordulásának összefüggését vizsgálta, és amely azt is nézte, hogy van-e olyan életkor, amely hajlamosít a hasnyálmirigyrákra.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Fiatalos arcbőr!
Próbáld ki a hyaluron savas 5 fázisú arckezelést most 51% kedvezménnyel!