Árpád
3 °C
12 °C

Az ember a csimpánztól kapta a maláriát

2009.08.04. 10:57 Módosítva: 2009-08-04 10:57:06
A malária parazitája a csimpánzról kerülhetett át az emberre legalább tízezer évvel ezelőtt - állítják amerikai kutatók a Proceedings of the National Academy of Science (PNAS) című kiadvány hétfőn megjelent számában.

A világszerte 500 millió embert érintő, szúnyogok által terjesztett malária eredete sokáig tisztázatlan volt, a tudósok több elmélettel álltak elő.

Korábban is ismert volt, hogy a csimpánzok hordoznak egy Plasmodium reichenowi elnevezésű parazitát, amely hasonlít az emberi malária parazitájához (Plasmodium falciparum), azt azonban nem tudták a kutatók, hogy a két törzs milyen kapcsolatban van egymással.

Az egyik elmélet szerint egy közös ősparazitából fejlődtek ki évmilliók alatt az egyes gazdaszervezetekben. Egy másik feltételezés alapján a paraziták először az emberben alakultak ki, majd átkerültek a csimpánzokra, ahol másik törzs fejlődött ki.

A most megjelent tanulmány szerzői azonban egy harmadik feltevést vizsgáltak meg. Kamerunból és Elefántcsontpartról, vadon élő vagy vadon született csimpánzoktól származó vérmintákat elemeztek. Ennek során többféle új parazitát azonosítottak, ami azt jelzi, hogy a malária parazitája előbb volt jelen a csimpánzokban, később került át az emberre. A kórokozók genetikai elemzése kiderítette, hogy az emberi parazita közvetlen leszármazottja a csimpánzparazitának.

Francisco Ayala, a Kaliforniai Egyetem evolúciós biológusa és munkatársai úgy vélik, a malária parazitatörzset egyetlen gazda adta át a két faj között. Az átlépés megtörténhetett akár 2-3 millió évvel ezelőtt, de az is elképzelhető, hogy csak tízezer éve. A folyamat hasonló volt ahhoz, ahogy az AIDS vagy a SARS vírusa átkerült állatról emberre.

A szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy új kórokozók léphetnek át az emberre, ha az őserdők utolsó élőhelyeit is megzavarja.