A génekben van a kihalás?
Sokat tanulhatnak a környezetvédők az évmilliókkal ezelőtt történt kihalásokból, állítják kaliforniai kutatók, akik tengeri kagylókon tanulmányozták az elmúlt kétszázmillió év nagy kihalásait. A kagylók evolúciójának jól dokumentált folyamatát követve a kutatók nemcsak a a tömeges kihalások - például a dinók hatvanötmillió évvel ezelőtti eltűnésének - hatásait követték nyomon, hanem a köztes háttérkihalásokat is. Számos faj pusztult ki a nagy horderejű események közötti időszakokban is.
A kihalások ezekben a csendes időkben is evolúciós családokba tömörültek, tehát a szoros rokonságban álló kagylók nagyobb arányban tűntek el együtt, mint ahogyan az véletlenszerűen indokolt lett volna.
A tanulmány fontos bizonyítékokkal szolgál a kihalás mintáiról - mondta a BBC hírportálnak Richard Grenyer londoni biológus, aki nem nem vett részt a kutatásban. Az élőlények nagy csoportjai (például a nagymacskák) általában hasonlítanak egymásra. A genetikai hasonlóság azonban azt is jelenti, hogy egy negatív tényező valószínűleg mindannyiukat érzékenyen érinti.
Ágakat kell védeni
E minta alapján a kihalások az evolúciós fa egész ágait érinthetik. Roy professzor szerint ha egész vonalak érzékenyebbek, mint a többiek, még az enyhe kihalási hullámok esetében is az evolúciótörténet egész darabjait veszíthetjük el.
Julie Lockwood, a New Jersey-i Rutgers Egyetem ökológusa, aki szintén nem vett részt a mostani kutatásban, a jelenben is tud példát mutatni erre. A tengeri madaraknál az éghajlatváltozás és az élőhelyek beszűkülése egész fajcsoportokat érint.
Az új felismerés segíthet abban, hogy a természetvédelmi erőfeszítéseket egy-egy csoportra koncentrálják, így növelve azok hatékonyságát - magyarázta Greyner. Így ha egy faj esetében beválik a stratégia, azt nagy valószínűséggel a rokonaira is lehet majd alkalmazni.