Ezer újinfluenzásból hat hal meg

2009. augusztus 26., szerda 15:00 |

Az európai járványügyi intézet elemzéséből kezd kirajzolódni az új típusú H1N1 influenza jellemrajza. Úgy tűnik, nem a gyerekek és nem az idősek vannak a legnagyobb veszélyben.

Sem a gyerekeket, sem az időseket nem veszélyezteti annyira az új influenza, mint kezdetben feltételezték - derül ki a halálozási adatok első nagyobb szabású elemzéséből, amit az Eurosurveillance, az európai járványügyi intézet megfigyelő részlege tett közzé kedden. Az igazán veszélyeztetettek a fiatal felnőttek. A tanulmány 28 ország július közepéig bekövetkezett 574 újinfluenzás halálos esetét elemzi.

Az (A)H1N1 vírus következtében meghalt betegek legnagyobb csoportját, 51 százalékát a 20 és 49 év közöttiek tették ki, bár ezen belül országonként elég nagy eltérések lehetségesek. Az áldozatoknak csupán 12 százaléka volt 60 év feletti. Ezzel szemben a szezonális influenzák halottainak több mint 90 százaléka általában 65 évesnél idősebb.

Az is szokatlan vonása a világjárványt okozó új influenzának, hogy az orvosilag kövérek is a nagy rizikócsoporthoz tartoznak. Viszont az (A)H1N1 egyezik a szezonális influenzákkal abban, hogy mindegyik veszélyes a terhes nőkre. Az elemzett adatok szerint ezer fertőzöttből hat hal meg, ez kétszer-háromszor magasabb, mint a szezonális influenzák halálozási rátája.

Ezzel kapcsolatban azonban óvatosságra intenek a kutatók, kiemelik, hogy még korai és kockázatos az új influenza esetében kiszámítani a megbetegedések és a halálozások arányát. Egyrészt kevés információ van arról, hogy a halált maga az influenza okozta-e vagy szövődmény. Másrészt világjárvány kezdetén általában a súlyosabb esetekre derül csak fény, amelyek között nagyobb a valószínűsége a halálnak.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Hatásos egy új H1N1-vakcina a vadászgörényen - 2009.08.18.
A kísérleti oltóanyag vírusszerű részecskékből áll, és mindössze 4 hetet vett igénybe az előállítása.
Használhatatlan az újinfluenza-gyorsteszt - 2009.08.17.
Túl pontatlan, de az országos tisztifőorvos szerint már amúgy sem kell tesztelni.
A madárinfluenza-vírus az agyat is károsítja - 2009.08.11.
Egérkísérletekben Parkinson- és Alzheimer-kórra emlékeztető tüneteket okozott a H5N1 vírus.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!