Árpád
3 °C
12 °C

Veszélyes a vezeték nélküli Taser

2009.08.27. 15:26 Módosítva: 2009-08-27 15:26:56
Bejelentették a Taser sokkolók vezeték nélküli verzióját, ami hatékonyabban bénítja le a támadókat elődjénél. Szakértők szerint talán túlságosan is hatékonyan működik a szerkezet.
tase

A Taser gyártója a viták kereszttüzébe került, amikor bejelentette az önvédelmi fegyver nagyobb hatótávolságú verziójának gyártását. A kormány által finanszírozott tesztek szerint a szerkezet komoly kockázatot jelent, a Taser International azonban azt állítja, hogy még független vizsgálatoknak is meg kell erősíteniük az eredményt.

Messzebb lő

A drótokkal sokkoló X26-ossal szemben a XREP névre hallgató új fegyver vezeték nélkül éri el hatását: lövedéke átszúrja a bőrt, majd létrehozza az áramkört és ártalmatlanná teszi áldozatát. A hatótávolság az új fegyvernek hála öt méterről húszra nőtt.

A detroiti Wayne State University sérülésszakértője, Cynthia Bir azt találta, hogy a kilőtt töltények extrém esetekben akár öt percnél is hosszabban tudják sokkolni a célszemélyt, miközben hivatalosan csak csak húsz másodpercen keresztül kellene kifejteniük hatásukat. Még rémisztőbb az időtartam, ha figyelembe vesszük, hogy az X26-os csak öt másodpercig sokkol. Arról még nincsenek pontos adatok, hogy mi történne, ha valaki öt percig lenne a Taser hatása alatt, de szakértők egyetértenek abban, hogy komoly mentális következményekkel kellene számolni.

A másik probléma a célzás pontosságával van: Bir szerint a húszméteres hatótávolság túl sok, ráadásul a lövedék ennél jóval messzebbre is tud szállni, amin túl már nem garantálható a találat. Könnyen előfordulhat, hogy nem a célszemélyt sokkolja a szerkezet, vagy hogy egy olyan testrészt talál el, amiben gyógyíthatatlan károkat tesz.

A végleges jobb

A Taser International viszont azt állítja, hogy Bir egy korai példányt próbált ki, aminek még számos hibája volt, a végleges verzió viszont már jóval megbízhatóbb és pontosabb. Ugyanakkor a vizsgálat eredményét mindenképp figyelembe kell venni, mert a gyártó már kiszállított több, tökéletesítés előtti fegyvert az amerikai rendőrségnek.

A vita a fegyver körül azután lángolt fel újra, hogy az Amnesty International bejelentette: több mint 330 amerikai hunyt eddig el a sokkolás következtében. A Taser ugyanakkor tagadta a vádakat, és azokra a bírósági határozatokra hivatkozott, amik szerint a legtöbb esetben nem bizonyíthatók az egyértelmű összefüggések a sokkolások és a halálesetek között.