Nem a memóriazavar az Alzheimer-kór első jele

2009. október 13., kedd 14:45 |

Az eddiginél akár három évvel korábban diagnosztizálható az Alzheimer-kór egy amerikai kutatócsoport tesztjeivel. Ez azért fontos, mert a gyógyíthatatlan betegség kezelése annál hatásosabb, minél korábbi szakaszban kezdik el.

Nem az emlékezet romlása az Alzheimer-kór kialakulásának első jele, ahogy eddig a közhiedelem és az orvostudomány egyaránt tartotta, derítette ki a University of Kansas amerikai egyetem kutatócsoportja. A tanulási folyamat egyre nehezebbé válása, és bizonyos mentális képességek romlása évekkel is előrehozhatja a betegség diagnosztizálását, ami azért különösen fontos, mert a jelenlegi gyógyszerek és kezelések annál hatékonyabbak, minél korábbi szakaszban vetik be őket.

A kutatók 444 beteget vizsgáltak meg összetett mentális tesztekkel, közülük 134 már a betegség teljes szellemi leépüléssel járó, végső fázisában jártak. Az eredmények azt mutatták, hogy nem a memóriazavar jelentkezik először a tünetek közül, hanem inkább az olyan, térbeli gondolkodást és tájékozódási érzéket követelő feladatoknál, mint egy puzzle kirakása, vagy a térképolvasás, lehet azonosítani a betegség kialakulását. A legelső tünetként két tárgy közötti térbeli távolság megbecsülésének megzavarodását jegyezték fel az orvosok, átlagosan egy évvel az emlékezet hanyatlásának kezdete előtt.

A kutatás eredménye nem csak azért fontos, mert így előbb tudják elkezdeni a betegek kezelését, de jobban tudják tanulmányozni az Alzheimer-kór térhódítását és viselkedését az agyban a legkorábbi szakaszokban, ami új kezelési módszerek és gyógyszerek kifejlesztéséhez vezethet.

Címkék:

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!