Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Elözönlik a budai várat a szuperhangyák

2009.10.17. 00:45
A Magyarországon felfedezett, szuperkolóniában élő hangyafaj már kijutott a kontinensről, és Angliát támadja, miközben első lelőhelyéről látszólag eltűnt. Ahol a Lasius neglectus feltűnik, ott más hangyafajnak nincs sok esélye, bár az invazív faj legerősebb fegyvere kétélű: ugyanaz okozhatja pusztulását, amitől egy területen egyeduralkodóvá válhat, a hangyametropolisz.

Elvileg sok milliárd hangya van a lábunk alatt, de egyet sem találunk. Az invazív kerti hangya, tudományos nevén Lasius neglectus van Loon, Boomsma et Andrásfalvy, 1990 óriási szuperkolóniákban él, több hektárnyi területre kiterjedő metropoliszokat hoz létre a föld alatt. Épp ettől különleges: a legtöbb hangyafaj királynői kirepülnek, és a bolytól távol új közösséget hoznak létre, a Lasius neglectus viszont helyben marad, nem ritkán több tízezer királynő él egyetlen közösségben.

A faj hamar nyomasztó többségbe kerül, az elszórtan élő hangyáknak esélyük sincs a végeláthatatlan tömegben érkező rivális neglectusok ellen, a Magyarországon felfedezett faj látszólag megállíthatatlan. De csak látszólag, mert most hiába megyünk dombnak fel, hegynek le, folyóparton, erdőben, ahol pár éve hemzsegtek a rovarok, ott most egyet sem találunk.

Hangyások

Tartally András, a debreceni és a koppenhágai egyetemen dolgozó magyar kutató, a faj egyik szakértője egyik követ emeli fel a másik után, de alattuk nem királynők hemzsegnek, csak mindenféle férgek, meg rovarok. Az András két kísérője, a szintén a koppenhágai egyetemen dolgozó Jes Soe Pedersen és Rasmus Stenbak Larsen is csak zavartan vakarják a fejüket. Pedig nincs mit szégyellni, a sztori még izgalmasabb lett, mint ahogy indult: hova tud hirtelen eltűnni a teljes városrészt elfoglaló több milliárd hangya?

Pár helybelitől próbáljuk megtudni, láttak-e mostanában hangyákat a környéken. „Persze, mi vagyunk a hangyások” – mondja az egyik. „Ha láttunk volna, már megettük volna őket” – teszi hozzá a másik, amiből kiderül, hogy nem az utóbbi pár hétben tűntek el a neglectusok.

Pedig a ground zerónál állunk, itt fedezték fel az azóta Európa minden szegletébe eljutó fajt. Andrásfalvy András találta meg először a szuperkolóniákat építő neglectust egy budatétényi faiskolában. A szuperkolónia mérete a kilencvenes évek végére elérte a két négyzetkilométert, és a terjedés nem állt meg: emberi segítséggel további területeket hódított meg a faj. A neglectus magától ugyan nem képes jelentős távolságokat megtenni, hiszen éppen attól speciális a faj, hogy a királynők helyben maradnak, ami évente legfeljebb húsz–harminc méteres terjeszkedést tesz lehetővé, a földlabdával azonban akárhova eljuthatnak.

A faj budapesti elterjedése
A faj budapesti elterjedése

Jó példa erre a budai vár. 1988-ban bukkantak fel először, akkor még csak a Hadtörténeti múzeum egyetlen fáján bóklásztak a fajra jellemző rendezetlen sorokban a neglectusok. Kis utánajárással kiderült, hogy a babérfákat a tétényi faiskolában teleltették, tehát az új közösség a régi szuperkolóniából nőtt ki. Bár húsz évvel ezelőtt még csak kis területet kaparintottak meg a várból, 1998-ra szinte teljesen elfoglalták, határaik ötszáz méterrel kijjebb húzódtak, a kolónia területe csaknem megszakítás nélkül elért a Duna partjáig, a másik oldalon meg a Tabánig. A vár tehát elesett, a neglectusok minden rivális fajt elűztek a környékről.

Elterjedt a kontinensen

A faj mára Budapest több pontján, továbbá Érden, Debrecenben, az ország számos helyén megtalálható, és ott van Belgiumban, Franciaországban, a spanyoloknál, Görögországban, sőt már Nagy-Britannia partjait is ellepték.

A folyamat mindenhol ugyanaz: egyre több hangya foglal el egyre nagyobb, összefüggő területet, és az eredeti fauna szép-lassan kiszorul. Egy szuperkolónia az adott terület összes hangyatáplálékát feléli, a kisebb kolóniákban élő fajoknak nem marad élelem, és megküzdeni sem tudnak a túlerővel. „Amikor először láttam ezt a hangyát, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ennyi egyed képes létezni ilyen kis területen” – nyilatkozta korábban Jacobus Boomsma, a koppenhágai egyetem professzora. Jól mutatja az alábbi ábra, hogy a kékkel jelölt Lasius neglectus hogyan szorította ki egy területről rövid idő alatt a zölddel jelölt Tetramorium caespitumot és a pirossal jelölt Lasius nigert:

Forrás: Dr. Tartally András diplomamunkája

Kockázatos faj

Ahol azonban megmaradnak, ott nemcsak a természetes élővilágnak okoznak nehézségeket. Az embereket is zavarják a nagy számban támadó rovarok. Ugyan nem harapnak, nem csípnek, de roppant kellemetlenek tudnak lenni. Sőt a brit megfigyelések szerint akár tüzet is okozhatnak: a neglectus valamiért betegesen vonzódik az elektromossághoz, jobban, mint a táplálékhoz vagy a vízhez. Előfordult például, hogy harmincötezer hangyatetemet találtak egy tenyérnyi elosztódobozban. A rovarok tehát könnyen rövidzárlatot okozhatnak, ami már több egyszerű kellemetlenségnél.

hangy2

Feltéve, hogy előkerülnek. Budatétényen ugyanis nem találtunk egyetlen példányt sem. A kutatók azon gondolkoznak, hogy mi történhetett. Felmerül, hogy a száraz nyár és a meleg szeptember mélyen a föld alá űzte az elsősorban májusban látható állatokat. De a nedves Duna-part hiábavaló átvizsgálása után azt gyanítják, hogy más lehet az ok.

Megeshetett az is, hogy pont az lett a vesztük, ami az elszaporodásukat tette lehetővé. Tartally szerint „a faunaidegen fajok könnyebben szaporodnak fel, mert helyben nincs természetes ellenségük. Aztán idővel rájuk áll valami ragadozó vagy kórokozó, ami megtizedeli az állományt”. Jes Soe Pedersen is valamiféle fertőzésre gyanakszik. „A hagyományos kolóniákra is veszélyt jelentenek a betegségek, de ott az egymástól távoli bolyok biztonságban vannak. A neglectusok királynői nem költöznek el, ez adja a szuperkolónia erejét, de fertőzés esetén az egész hangyatársadalmon végigszalad a betegség, és akár több milliárd rovarral is végezhet. Talán ez történt az első közösséggel is.”

Előkerülnek

Nagyjából egyórányi hiábavaló kutatás után aztán András megfogja egy földbe nyúló régi pvc-darab sarkát, kirántja, majd szétnyitja, és végre ráakadunk a hajdani szuperkolónia nyomaira: rengeteg királynő szalad szerteszét a dolgozókkal, a műanyagszőnyeg minden fodrában százszámra bújnak meg a rovarok. Előkerülnek a speciális berendezések, a dán kutatók elektromos hangyaporszívóval kezdik a mintavételt. „Mi tüdővel szoktuk felszívni a rovarokat a tubusba, csak a hangyasavat belélegezni elég kellemetlen, mintha tömény ecetet inhalálnál” – mondja András.

A dán kutatók begyűjtik a hangyákat meg a velük élő más rovarokat. Például az egyik múzeumbogár lárváját, ami az elpusztult neglectusokkal táplálkozik, és amit a testét fedő vastag szőr miatt a hangyák nem tudnak megtámadni. A mintákat aztán hazaviszik Dániába, és ott vizsgálják majd őket a laborokban. „Szerencsések vagyunk mi, magyar kutatók – mondja András. – Mi még gyakran járunk a természetbe, és nemcsak begyűjtjük az állatokat, hanem eredeti életközösségükben figyeljük meg őket. Nálunk ugyanis még van mit kutatni. Sokan közölünk pont azért lettek biológusok, mert volt mit megfigyelni gyerekkorunkban a réteken.”