A második szétválasztott bangladesi kislány is kinyitotta szemét

2009. november 20., péntek 11:35 |

Az orvosok csak 25 százalék esélyt adtak a sikeres műtétnek, de úgy tűnik, hogy a szétválasztott ikrek egyelőre jól vannak. Azért még sok van hátra odáig, hogy elhagyhassák a kórházat.

Pénteken a szétválasztott bangladesi ikerpár második tagja, Krisna is kinyitotta a szemét, amint lassan kezd magához térni az altatásból. Az erősebbik kislány, Trisna már csütörtökön beszélni kezdett.

A fejüknél fogva összenőtt kétéves kisgyerekeket kedden választották szét Ausztráliában, kockázatos műtéttel.

Krisna lassan ébredezik, egyre éberebb, már erőteljesebben lélegzik, és nyitogatja a szemét - jelentette be a melbourne-i kórház, amelyben az egyedülálló operációt végezték.

"Trisna továbbra is jól van. Mindkét kislány állapota súlyos, de stabil" - áll a kórház közleményében.

A melbourne-i kórház orvoscsapata hétfőn és kedden 32 órás műtéttel választotta szét a két kislány koponyacsontját, agyát és agyi ereit. A műtét megtervezése és a felkészülés két éven át tartott.

Az orvosok csak 25 százalékos esélyt jósoltak az operációnak.

A bangladesi ikreket születésük után a szülők eldobták maguktól, és egy dakkai árvaházba kerültek. Két éve egy gyermekmentő szeretetszolgálat juttatta őket Ausztráliába.

A két kislány ugyanúgy beszél, mint a normális kétéves kisgyerekek, de járni eddig nem tudtak, csak hanyatt fekve mászni.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!