Vörös és kék színű barna törpét találtak
A barna törpék közé sorolt SDSS1416+13B jelű objektum a különös színével hívta fel magára a kutatók figyelmét. Hol nagyon kék, hol pedig nagyon vörös, attól függően, hogy a színképének melyik szeletét tanulmányozzák éppen.
Különös párost fedeztek fel a Naprendszer közelében. Az egyik égitest, a SDSS1416+13B tág pályán kering egy nála valamivel fényesebb és forróbb másik barna törpe, az SDSS1416+13A körül. A pár fényesebb tagját a Sloan Digital Sky Survey program eredményeként fedezték fel a látható tartományban, kísérője azonban csak infravörösben detektálható.
A kettős tőlünk mért távolsága nem pontosan valahol 15 és 50 fényév között van, azaz csillagászati értelemben a szomszédunkban vannak. A kutatócsoport egyik tagja, Philip Lucas (University of Hertfordshire) szerint az utóbbi három évben ez a negyedik, a 200 celsius fokot alig meghaladó hőmérsékletű barna törpe. Óvatosan kell kezelni, mert infravörös színei annyira különböznek minden eddig látottól, hogy egyáltalán nem is értjük, és magyarázata valószínűleg még rengeteg munkát ad sok csillagásznak és fizikusnak.
Az SDSS1416+13B először Ben Burninghamnek (University of Hertfordshire) tűnt fel, amikor hideg barna törpék után kutatott az UKIRT (United Kingdom InfraRed Telescope) teleszkóppal készített infravörös égboltfelmérés (UKIDSS, United Kingdom Infrared Deep Sky Survey) adatbázisában. Meglepetésére az objektum a közeli infravörös tartományban sokkal kékebbnek tűnt, mint előtte bármely más barna törpe. A japán Subaru teleszkóppal rögzített közeli infravörös színképe alapján az úgynevezett T törpék közé sorolható. Ezek légkörében nagyon sok metán van, ami a spektrumukban bizonyos hullámhosszak környékén nagy hézagokat (abszorpciós sávokat), gyakorlatilag nagyon alacsony intenzitásokat eredményez.
Burningham gyorsan felismerte, hogy a felfedezést eredményező felvételen az SDSS1416+13B közelében megfigyelhető másik objektum, az SDSS1416+13A szintén egy barna törpe. Ezután a csoport egyik tagja, Sandy Leggett (Gemini Observatory) a Spitzer Űrteleszkóppal hosszabb hullámhosszakon is megvizsgálta az objektumot. Eredményül az adódott, hogy az SDSS1416+13B az eddigi legvörösebb barna törpe. Színképét modellatmoszférákkal összehasonlítva effektív hőmérsékletére körülbelül 500 kelvin, azaz 227 celsius fok adódott. Tömegét a kutatók 30 jupitertömeg körülire becsülik, míg kora elérheti a 10 milliárd évet. A főkomponens tömege mintegy 2,5-szer nagyobb, míg effektív hőmérséklete 1500 K körüli.
Burningham szerint az, hogy az SDSS1416+13B egy kettős rendszer tagja, melynek mindkét komponense barna törpe, ráadásul szokatlan színképekkel, segíthet a még homályos részletek tisztázásában. Jelenleg úgy tűnik, hogy mindkét komponens szegény nehéz elemekben, ami egyrészt összhangban áll magas korukkal, másrészt erős gravitációs térre utal mindkét objektum esetében, ez pedig hozzájárulhat a szokatlan színekhez és színindexekhez.
Barna törpék nagyszámban történő felfedezése az UKIDSS projekt egyik legfontosabb célkitűzése. Gary Davis, az UKIRT teleszkóp igazgatója szerint minél alaposabban vizsgáljuk át az égboltot az infravörös tartományban, annál több ilyen égitestet találunk, és tanulmányozásukkal talán közelebb juthatunk a csillagok és az óriás gázbolygók közötti, ma még ismeretlen tartomány benépesítéséhez és magyarázatához.
Az eredményeket részletező szakcikk a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című folyóiratban fog megjelenni.



