Kiderítették, kik Tutanhamon szülei
Tutanhamon a köztudatban fenséges uralkodóként él, a valóságban azonban a törékeny fiatalember számtalan fejlődési rendellenességben szenvedett: farkastorka volt, dongalába miatt bottal járt, és egyéb betegségek is gyötörték.
Mindeddig rejtély volt, mi okozta a fáraó korai halálát több mint háromezer évvel ezelőtt, ám a legújabb vizsgálat szerint megvan az ok: a legyengült szervezetű fiút maláriával kombinált csontkór vitte a sírba. Mi több: hála a géntechnikának, alighanem megfejtették az ifjú uralkodó családi kapcsolatainak titkait is.
Utód nélkül
Az erről szóló tanulmány legfőbb szerzője Záhi Havvász, az egyiptomi régészet vezetője, a kairói Egyiptomi Múzeum egyiptológiai részlegének irányítója. A cikk a Journal of the American Medical Association (JAMA) február 17-i keltezésű számában jelenik meg, de legfontosabb megállapításait már kedden közzétették Kairóban és az amerikai fővárosban.
Tutanhamon alig 19 évesen, utód nélkül halt meg időszámításunk előtt 1324-ben. Az egyiptológusokat máig foglalkoztatják az egyiptomi 18. dinasztia uralkodóinak örökletes betegségeire vonatkozó feltevések, és számos elmélet született arra vonatkozólag is, mi okozta Tutanhamon halálát alig kilenc évvel trónra lépése után.
A kutatók többféle úton is keresték a titkok nyitját, röntgenfelvételeket készítettek tizenhat különböző múmiáról és DNS-vizsgálatot is végeztek rajtuk – ezek közül 11-ről feltételezték, hogy a hajdani királyi család tagjairól van szó. A 2007 és 2009 között végzett munka célja a vérrokonsági kapcsolatoknak és Tutanhamon öröklött betegségeinek kinyomozása volt.
Megvannak a szülők
A vizsgálat megállapította, hogy a fáraó apja minden bizonnyal Ehnaton, a legendás Nofertiti királynő férje volt. A két múmia több morfológiai jellegzetessége azonos, és ugyanahhoz a vércsoporthoz tartoztak. A tanulmány szerzői azt is kiderítették, hogy a gyermekfáraó anyja az az óegyiptomi hölgy, akinek múmiája a KV35YL jelzést kapta – a nevét nem ismerik. Ismert ezzel szemben az egyik ókori nagymama, nevezetesen Tia királynő, Ehnaton anyja.
Mint kiderült, az ifjú fáraónak – miként apjának, Ehnatonnak – farkastorka volt. Oligodactyliában is szenvedett, a jobb lábán a normálisnál kevesebb lábujjal rendelkezett, a bal dongaláb volt. Ezért és a fájdalmas, csontelhalással járó Köhler-betegség miatt csak botokkal volt képes járni.
Tutanhamon immunrendszere a számtalan betegség miatt igen legyengült az évek során. A kutatók meggyőződése szerint egy váratlan, valószínűleg esés következtében bekövetkező lábtörés maláriafertőzéssel párosulva végzetessé bizonyult számára: immunrendszere összeomlott.
A diagnózist elsősorban a genetikai vizsgálatok tették lehetővé. Négy megvizsgált múmia DNS-ében sikerült kimutatni a maláriát okozó Plasmodium falciparum parazitához kapcsolódó három gént – az egyik maláriás múmia Tutanhamoné volt. Ezt a diagnózist igazolta annak a túlvilágra szánt patikának az összeállítása is, amelyet a fáraó sírjában találtak.
Egyes betegségek hiányoznak
Kizárta viszont a vizsgálat azt a korábbi feltevést, hogy Tutanhamon családjának bármely tagja a ginekomasztia nevű örökletes betegségben szenvedett volna, amelynek következtében a férfiaknak nőies keble alakul ki, vagy hogy Marfan-szindrómája lett volna, amely az aortát teszi tönkre. A szerzők szerint ez valószínűtlenné teszi, hogy akár Ehnatonnak, akár Tutanhamonnak nőies lett volna a külseje.
Tutanhamon és elődei azzal váltak ismertté, hogy Howard Carter brit régész 1922-ben a királyok völgyében, a mai Luxor közelében felfedezte az ifjú fáraó fantasztikus kincseket rejtő, épségben megmaradt sírkamráját - benne az ifjú fáraó színarany halotti maszkjával.
A kutatók szerint az új eredmények nyomán további felfedezések várhatók a fáraók korának családi kapcsolatai, a vérrokonságok és az akkori betegségek tekintetében.
Az egyiptológusok tanulmányát kommentáló vezércikkében Howard Markel, a Michigani Egyetem kutatója az amerikai szaklapban annak a véleményének ad hangot, hogy ez a kutatás etikai kérdéseket is felvet. Így például azt, vajon a történelmi személyiségeknek ugyanolyan joguk van-e magánéletük tiszteletben tartására a haláluk után, mint a közönséges halandóknak.
