Mégsem meteor volt a titokzatos izzó tűzgömb?
Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban is észlelték azt az izzó fénygömböt, aminek vasárnap késő este nappali fény kísérte útját. Bár a szakértők a sztratoszférában felrobbant meteorra gyanakodtak, a testet látták tízezer méter magasságában is, ráadásul eltűnése erős hanghatással járt, tehát valószínűleg nem járt túl magasan, amikor megsemmisült.
„Andris, Andris, Andris! – kiáltottam a kapitánynak, amikor megláttam előttünk a fényes, zuhanó testet”. Feledi György, a Wizz Air Madridból Budapestre tartó járatának első tisztje a pilótafülkéből nézte végig a vasárnapi száguldó tűzgömb útját. A pilóta két éve repül az Airbus A320-as gépével, de sem ő, sem a repülést évtizedekkel ezelőtt kezdő kapitány nem látott még a vasárnap hajnalban történtekhez hasonlót.
Előtört a felhők közül
„Egy vékony felhőréteg volt felettünk, az első villanáskor azt hittem, csak a Hold játékát látom. Aztán hirtelen kitört a felhők közül az izzó gömb, úgy tűnt, pont felénk tart. Ilyen körülmények közt a távolságot és az irányt nehéz meghatározni, látszólag vészesen közel volt hozzánk a test. Az első pillanatban azt hittem, hogy egy rakéta, vagy az űrsikló van előttünk, rá is néztem a radarra, hogy milyen irányba tudunk kitérni.” – mondta el az Indexnek az első tiszt.
„Azonnal értesítettük a budapesti radart az eseményről, ahogy több másik járat is, köztük a Cathay Pacificé. Utólag kiderült, hogy körülbelül háromszáz kilométerre voltunk tőle, de az biztosnak tűnik, hogy a test elérte a mi magasságunkat, és harmincezer lábnál, tízezer méternél lejjebb zuhant” – cáfolta Feledi azokat a feltételezéseket, hogy a meteornak tűnő tárgy 70-80 kilométeres magasságban megsemmisült.
Ezt az elképzelést támasztja alá, hogy többen erőteljes hanghatásokat hallottak, amire aligha került volna sor, ha a test a sztratoszférában megsemmisül: az ország észak-keleti részén, illetve Szlovákiában a magyar határhoz közel óriási dörgésre ébredtek az emberek. Ahogy tinka26 nevű olvasónk írta „a tárgy becsapódott, ugyanis fél 12 körül hatalmas robbanást lehetett hallani Aggteleken és környékén, kb. 8 másodperccel a fényjelenség után. Az ablakok is megremegtek, a poharak összekoccantak. A robbanás hangja északi irányból jött, Szlovákia felől.”
Hangulatfüggő „hatalmas robbanásra” ébredt, „még az ablakok is beremegtek. Az utcából mindenki kint volt a házak előtt", úgy megrémültek a hanghatástól. Trónkövetelőt meg egyenesen kínos helyzetbe hozta a titokzatos égi jelenség: „akkorát szólt, hogy a mellkasomon alvó cicmarek turbórajtot csinált és be az ágy alá... Én meg a fürdőbe az orvosi dobozért. Másnap a feleségem kérdezte hogy kivel voltam titkon az éjjel hátralévő részében”.
Tényleg volt robbanás
A robbanást már hivatalosan is megerősítették. Mint azt Kohánka István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese a Független Hírügynökségnek elmondta, Kassától Záhonyig több településen is tapasztalták az ismétlődő fény-és hangjelenségeket (már ez utóbbiról is van felvétel), de főleg Ózd, Kazincbarcika, Miskolc és Putnok térségéből érkezett sok bejelentés a történtekről a megyei rendőr-főkapitányságra.
Kohánka tájékoztatásából kiderült, hogy a hatóságok már nemcsak a meteorjelenséget vizsgálják. Mint a szakértő elmondta, a bejelentések alapján először ők is meteorhullásra gyanakodtak, ehhez azonban túlzottan nagy területen észlelték a jelenséget az emberek. Ráadásul a fény fehér volt, míg a meteorok vörös fényben izzanak és szomszédos ország katasztrófavédelmi szakemberei sem tudtak olyan információról beszámolni, ami megmagyarázta volna a történteket – mondta el az igazgatóhelyettes.
Kohánka szerint a vasárnap éjszakai tűzgolyó lehetett olyan különleges meteorológiai jelenség is, mint a sarki fény, ám azt nem kíséri zaj. A másik lehetőség az ufójelenség, mivel az ütemesen ismétlődő fény- és hangjelenséget nem lehet megmagyarázni - közölte Kohánka István.
Keresik a krátert
Ha megtalálnák a becsapódás helyét (amennyiben volt ilyen), és elemezni tudnák a maradványokat vagy a krátert, az sok mindent megmagyarázna. A szlovákok mindenesetre nyomoznak, mert a robbanás zajának erejéből ítélve a határ túloldalán még erőteljesebb volt a jelenség.
"Néhány perccel éjfél előtt riadtam a hatalmas zajra, amit képtelenség szavakkal leírni. Hirtelen fényt láttam az ablakból, az egész jelenség vagy 5-6 másodpercig tartott" – írta meg az Aktualne.sk és a Bumm.sk egy tornaljai szemtanúra hivatkozva.
A szlovák hadsereg azonnal reagált az eseményekre: "Nem rakéta, repülő, vagy más, ilyen hasonló jellegű dolog volt, a NATO-rendszerébe kötött radarjainkon semmit sem észleltünk" - jelentette ki a védelmi minisztérium szóvivője, Vladimír Gemela.
Az Aktuality.sk azt is tudni véli, hogy a zuhanó test becsapódott, méghozzá egy magyar lakta szlovák település, Beretke határában. A lap azt írja, hogy a helyi tűzoltók állnak őrt a rejtélyes objektum körül.
Nincs meg a becsapódás helye
„Hallottuk a robbanást, olyan erős volt, hogy sokan azt hitték, a házukban robbant fel a kazán. Nagy fény volt, majd a zaj, ami megmozgatta az ablakokat, aztán csak a csönd” – mondta el az Indexnek Ginczei Anna, Beretke polgármestere, aki azonban a kráter létezését nem tudta megerősíteni lapunknak. „Ha a település határában egy meteoritot őriznének, arról tudnánk”.
A tűzgolyó feltételezett útját tovább követve Rozsnyó is gyanúba kerül: néhány szlovák lap arról ír, hogy a húszezres település közelében robbanhatott fel a test. A város lakói az Új Szó szerint még furcsa szagot is éreztek a robbanás után, ugyanakkor a helyi önkormányzat nem tudta megerősíteni, hogy a becsapódás nyomát megtalálták volna.
Ennek lehet persze az is az oka, hogy nem feltétlenül volt becsapódás. A cseh műszerek ugyan észlelték a tűzgömböt, de csak annyit tud a Tudományos Akadémia Csillagász Tanszékének Ondrejov obszervatóriuma, hogy valahol Szlovákia felett vesztették el a test nyomát. A szakemberek szerint körülbelül három másodpercen keresztül volt látható a -15-ös magnitúdóval világító fénygömb (a -4-nél erősebben világító meteorokat már bolidának, tűzgömbnek hívjuk, -12,6 körüli értéket a telihold, -26,8-at a Nap produkál). A robbanást állítólag még a csehországi Plzenből is lehetett látni, pedig a település légvonalban is körülbelül hatszáz kilométerre van Rozsnyó és Beretke térségétől, a robbanás vélt helyétől.
Lukáš Shrbený, az intézet munkatársa az Indexnek megerősítette a radarkép létét, amit azonban addig nem akarnak közzétenni, amíg el nem végzik a további vizsgálatokat. A szakember felhívta ugyanakkor a figyelmünket egy Brno mellett készült képre, amin valószínűleg a tűzgömb nyoma látszik a reggeli égbolton:
|
Hozzászólások
2010.03.03 08:54:01elist
Én nem értek hozzá,meg soha nem voltam jó fizikából..DEEEE
De kérem,ha éjszaka hangra felriadok,kinyitom a szemem és utána látom a fényt..A robbanás fényét..:)
Ez vicc!!!
Fizika, hogy előbb villan és utána dörög!!! Sok komoly élménybeszámoló:))
HAHAHAHAHA
2010.03.03 08:55:47BéLóg
Űrszemét tipp volt már?
Tele vagyunk vele, egyáltalán nem csoda, ha "leesik" egy-kettő.
A magam különvéleménye szerint egyébként ha nem terrortámadás, akkor egy ilyen meteor/űrszemét/akármi trafálhatta telibe a szerencsétlen francia Airbust. Ha a repülős véleményét olvassuk, aki látta a gépe közelében, arra gondolhatunk, ha ez eltalálja őket, megint agyalhatnak az emberek, hogy mi is történt, nem? Azt sem tudják mi volt, sosem jönnének rá ha egy ilyen beletrafál egy repülőbe.
2010.03.03 09:00:04Skip Intro
A csehek megerősítették, hogy találtak valamit.
Most vizsgálják. Még mindig nem lehet közel menni hozzá, annyira sugárzó. Jön a katonaság is.
ééééés csapó! köszönjük!
2010.03.03 09:03:47klacus
megtaláltam a forráskódodat...nem túl bonyolult :-)
32.Humorerzek_ertek:= 0;
32.nagyonkomolynak_latszom:= true;
if sender is 32 then
if (sender as 32).Humorerzek_ertek = 0 then
if (sender as 32).nagyonkomolynak_latszom = true then
Showmessage('Minek olvasol ilyeneket?');
2010.03.03 09:09:36Látnokzsálya
Megkérdeztük Pista bácsit is a jelenségről:
-Hát, én csak terelgetem a birkákat, azt egyszercsak húbazmeg miafasz, azt terelgetem tovább a birkákat.
2010.03.03 09:10:1632
klacus! csak véletlenül találtam ide, de mint mondtam már ez nem humorérzék kérdése ami itt folyik, hanem butaság. vannak értelmes hozzászólások is, de a narancssárga csik- politika stb hülyeség ez már túlzás!!!!! én ugyan nem tudom melyik pártról van szó, mert nem is ott lakok, de ahogy olvasom a szövegeket a nivó némelyiknél a nulla alatt van!
ha meg igazi valamilyen földönkivüli civilizáció jelenne meg a földön, akkor az ilyen nagyszájú "vicces" emberek a gatyájukba szarnának!
2010.03.03 09:15:13klacus
32.
Nagy igazság amit írsz, de ezt a humoros oldaláról kell felfogni. Én szénné röhögtem magamat rajta. Egyébbárit egy ilyen bulváros cikk hozzászólásai, csakis viccesek lehetnek. Ha valaki itt akar a doktorihoz anyagot gyűjteni, akkor kudarcra van ítélve.
Ez azért nem a Science magazin, hanem az Index. :-)
2010.03.03 09:18:25Budapesti Brigaderos
Menekuljetek emberek, mindenki fusson amerre lat, megjott az invazios sereg a Phigineradon II-rol !
Hazafiak keszuljetek az ellenallasra !
2010.03.03 09:18:34talannnn
Ez egy kisérleti lézernyaláb volt, azért nincs becsapódás, mert simán elnyelte a föld. Az USA küldte a ruszkik irányába, de a szlovák nyelvtörvény megerősítése érdekében.
Azért céloztak magyarlakta településre, mert ott nem tartják be azt az istenverte törvényt.
Mindenki ellenünk van.
2010.03.03 09:20:56hajo804
Szerintem 2012 ben haljon meg az összes INKA :)
2010.03.03 09:22:06Javorszarvas
Csak jelzem, hogy Brno magyarul Brünn. Mint Osiensem(?) is magyarul Auschwitz vagy Slavkov magyarul Austerlitz ...
2010.03.03 09:23:37Lulu5
koszonom!!! tenyleg koszonom emberek, folyik a konnyem a rohogestol a kommentek olvasasa kozben, ennyi idiotat egy rakason, en eskuszom meghattodtam, es buszke vagyok ratok! sztem k*rva jo humorerzeke van a magyaroknak....Chubakka, meg chuck norris, meg halalfalok, meg obama, Istenem, ezek honnan jottek?:) csak igy tovabb!
2010.03.03 09:24:03hajo804
Na tessék, a második jel...
2010.03.03 09:27:03AlexWolf
Vasárnap este megettem a maradék bablevest. Bocs.
2010.03.03 09:28:49szürke_tag
32 Te borzasztó vagy egy borzasztó hülye. Ennyire begyepesedett hogy lehetsz. Ha nem itt élsz akkor nem is értheted, miért viccelnek a Magyarok mindennel, mert ez itt a túlélés feltétele. Te a sötét agyaddal ezt nem is értheted. Egyébként a politikát nem is lehet belekeverni? Nem mondod. Ha pedig itt élsz és csak dumálsz, akkor mit játszod az agyadat. Nem a te agyad lángolt vasárnap éjjel?
2010.03.03 09:29:27pUFÓka
Ufómadár fenn az égen
Haleesik puff neki
2010.03.03 09:37:2932
szürke_tag!
a neved is mondja már hogy szürke a fejed, a tagból, megy könnyü agyat csinálni, á t-t kiveszed és hozzáirsz egy y-t. és akkor kész is van a szürke agy ami te vagy ha mindenigaz. ezeken a politikai poénokon csak lökött ember tud röhögni, a helyett,hogy az ország összefogna politikai téren is, hogy végre elérjen valamit, csak egymást piszkálják az emberek. ezért nem lesz mo-ból soha semmi, csak egy nagy kupac szar. a viccelödésnek is vannak korlátjai amelyek behatárolják a vicc határait. de ezek a hsz-k nem viccek már hanem agybajos hülységek.
2010.03.03 09:40:32Alanhun
Tunguzka 2-most a szlovákoknál!
2010.03.03 09:44:31ATS
Ez nem a RTL-es Csillag születik záró ünnepsége volt?
2010.03.03 09:51:30Balchee74
"Megjelent Gagarin új könyve: Nemere volt az első UFO."
Azé' egy dolog gyanús: kurvára kussolnak róla. Mármint hivatalos szinten. Én nem azt mondom, hogy UFO (földönkívüli lények értelmében), de lehet, hogy vaaki nagyon elszabott valamit és az elég ciki lenne bevallani, hogy "bocsesz, rossz irányba löktünk egy kémműholdat és hát rátok esett majdnem".
Amúgy EZT konkretice nem láttam, de gimis koromban láttam hasonlót, akkor is nagy felhajtás volt és nem derült ki, mi volt az. Az egész keleti égboltot láttam a szobám ablakából (ami akkor Nógrád megyében volt), átszáguldott az égen qva gyorsan valami, nem hullócsillag, nem repülő, de sosem tudtuk meg, mi volt az. Pedig azt is rengetegen látták, médiavisszhang, stb-stb...
Ezt sem fogják elárulni, mi volt, ha volt "valami".
2010.03.03 10:03:22dub spencer
fasza csillagászati lelemény ez kíváncsi leszek mi lesz a konklúzió találnak e törmeléket stb. végre valami izgi hír
2010.03.03 10:04:17zarahusztra
Az ÁNTSZ-re hivatkozva a meteor (tűzgömb)jelenség teljes kivizsgálásának végéig a legérintettebb Pest-, Nógrád-, Heves-, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg-megyékben egyes településeken a lakosság tömegesen úgy döntött, hogy MA SEM veszi fel a munkát.
Feltételezik, hogy a szerszámnyelek sugárfertőződhettek, ami heveny bőrirritációt okozhat. A kisebbségi ombudsman rasszizmussal vádolja az UFÓkat.
2010.03.03 10:10:50Coyote82
nem tudom mit paráztok, egyértelmű, hogy a Google Earth-höz készitettek fotókat. Mivel sötét volt, vakuval.
2010.03.03 10:11:55Marslakó
A múltkor nem arról volt a cikkezés, hogy ilyen meg olyan kétméteres meteor közeledik, de semmi baj, mert úgyis felrobban a stratoszflrában? Erre tessék, itt egy ami még le is esett, mégsem tudta előre jelezni senki.
Úgyhogy nem meteor volt, esetleg űrszemét.
2010.03.03 10:18:45RufiA
Starbuck volt a Viperjével, minnyá jönnek a Cylonok is. Old Man meg késlekedik, XO meg piál.
All this has happened before, and all this will happen again.
2010.03.03 10:22:45szürke_tag
32 Te egyáltalán ember vagy? Vagy közén pottyantál azzal a tűzgömbbel. Ekkora barmot régen láttam mint te vagy, ilyen állatot, mert hogy lehet összefogni azokkal akik lerabolták az országot? Ezek szerin te is és az őseid is véreskezű kommunisták. Nem is értem miért osztod itt az észt, hiszen egy senki vagy.
2010.03.03 10:25:16nagyon jó
Még jóóóó hogy ezt nem a JOBBIKRA akarják verni :)))))))))) az SZDSZ-EK SZAVAZÁS ELÖTT :)))))))
2010.03.03 10:25:16szürke_tag
32 Idejársz a Magyarokat fikázni nem szégyenled azt a mocskos pofádat. Mi vagy te Szlovák
2010.03.03 10:26:53nagyon jó
nem GYURCSÁNY FINGOTT EGYET AZ EGÉSZ MAGYARNÉPRE EGYET??????? :))))))
2010.03.03 10:29:07AlexWolf
RufiA : Frakking Toasters!
2010.03.03 10:29:42eurocat
mashol olvastam, de megtetszett:
az a villanas nem volt mas, csak a "google-earth" vakuzott egyet, hogy legyen mo. ejszakai felvetel is....
2010.03.03 10:32:16nagyon jó
:))))))))
2010.03.03 10:33:47nagyon jó
Ja nem GYURCSÁNY FINGOTTTTTT HANEM TORGYÁN MIKZBEN ALUDT A FELESÉGE MELLETTTTTTTTT :)))))))))))9
TEHÁT NEM UFÓ VOLT CSAK TORGYÁN FINGOTTTT :)))))
2010.03.03 10:40:19Ejoy
AZ ELSŐ MAGYAR KONTINENTÁLIS BALLISZTIKUS RAKÉTA KÍSÉRLET VOLT! Tudom, mert ott voltam az indításnál a tenger alatt járón a Dunán! Sajnos kicsi az ország, és ahogy a rakéta kanyart vett, kicsúszott a csücskön a szlovákokhoz. Megesik...
2010.03.03 10:45:55VRbagoly
Szeritnem meg forró nyár közeledik, és ez egy predator volt.. majd ezentúl hallani lehet az üvöltését is a budapesti betondzsungelben.
2010.03.03 10:56:39az-Igazi-Ufo
Igazán, olyan undokok vagytok, hogy kinevettek; pedig csak kicsit (sokkal) zöldebb a körte alakú fejem, és a fekete szemeim sem 100x nagyobbak mint sok más itt lődörgőé. Nem elég baj számomra, hogy a csészealjam tetején ott volt a kávém is a csészében. Osztán most meg azt sem tudom, hol bolyongok; merhetek legalább magyarul,egy pofa sört venni?
(Szétvihogom magam a kommentektől! Ha ez a Humor Gyár pénzt is tudna profitálni ezekkel, már jobban állna az ország.)
Ja, ezért is jöttem Magyarországra, mert szeretnék itt céget alapítani, és munkahelyet teremteni
sok-sok jó humorú Ember számára. :-)
az-Igazi-Ufo
2010.03.03 11:03:17Ejoy
Na sikerült megtalálnom egy még mindíg sokkos szemtanú nyilatkozatát szlovákiából. Sajnos nem tudok szlovákul, de annyit értettem, hogy egy kibaszott nagy BENG-et hallott:
http://www.youtube.com/watch?v=EVfGZImxJFk
Ez azt hiszem mindent tisztáz.
2010.03.03 11:22:43privateer
UFO ez a javából. Ugyanis UFO-ra nem csak repülő csészealjakat értünk. Lehet UFO egy azonosítatlan repülő, vagy tornádóban repülő tehén (amit nem tudunk beazonosítani rossz látás miatt) egy lezuhant műhold meteor stb. Addig bizony UFO kategória.
Szóval ne szálljon el az agyatok azért.
2010.03.03 11:25:51toce
Valami kivehette ott fent a vízbű a zoxigént...
2010.03.03 11:30:19MagyarZizzi
Jenova, az égből hullott veszedelem! :D
2010.03.03 11:41:27Zee
nekem az tetszik,hogy a lehetséges UFO(ha az volt)elfingotta magát és készen vannak tőle az emberek.mint amikor az ember beleh..ozik egy hangyabojba :D
Ha idegen volt akkor úgysem tudjuk meg,mert ugye a tudás hatalom.Ha meg nem,akkor meg azért nem tudjuk meg,mert nincs mit.ergo se így se úgy nem jutunk a végére :D
attól még holnap menni kell melózni és az emberek továbbra is büdöset fognak kakkantani :)
2010.03.03 11:47:12drémon
Ez volt Gyurcsány bosszúja.
2010.03.03 11:51:03ktotti
Ha NASA és minden magyar amatőr csillagász mindent észrevesz az égen és fényévtávolságnyi távolságba, most hol voltak, tán épen nem dolgozót egy csillagászunk sem az adót pillanatban?
2010.03.03 12:06:20Tucsok84
még mindig tegnapi hír van kint a címlapon, ennyire nem történik ma semmi? :D
2010.03.03 12:10:35Gumidomino
"timi74
Én vasárnap este 11 és 12 óra között kinn voltam a teraszunkon cigizni. Láttam villódzó fényeket, talán háromszor-négyszer villant másodperces különbségekkel, mintha egy nagy vaku villant volna többször az égboltból, hangot nem hallottam. Azt hittem villámlik.........
Az egész égboltot nem láttam a lakóházaktól, de a fényt igen."
az azért cigiben már elég jó.
csoda e hogy villódzó fényeket láttál e?
2010.03.03 13:14:5032
Szürke_tag
nem vagyok se szlovák sem román se ukrainai magyarország seggnyaló. magyar állampolgár vagyok, csak nem itt élek. viszont te kezdted az én leba...kodásomat, mert nem tetszett neked az izlésem a "magyar viccekkel" kapcsolatban
és amúgy TE azt honnét látod, hogy én egy senki vagyok? TE vagy valaki?
2010.03.03 13:14:55zdanee
Valojaban ez a soron kovetkezo koreai atomkiserlet volt. Mivel legutobb a fold-fold raketaik eppen-csak elertek az inditopad szelet, most Kim felult vele egy repulore es ledobta sajat maga. Sajnos valami barom ratenyerelt a "Cancel" gombra, igy a toltet a levegoben robbant fel. Mivel a kiserlet sikertelen volt, korea most mindent tagad.
2010.03.03 13:16:2732
és hogy az öseim véreskezü kommunisták voltak-e azt honnét látni a hozzászólásaimból?????????????????????????????
2010.03.03 13:23:0032
szürke!
és állatnak nevezd anyádat, vagy akidet akarod, de engem ne! mert akkor én is lebunkózhatlak, Te biztos olyan húszanéves kis újgazdag pökhendi fiúcska vagy, aki megengedheti magának hogy mindenkit leállatoz, ugyanakkor tükörbe nézni nem szokott. mentem, mert ilyen társaságban nem érzem jól magam. sajnálom a hozzászólókat akiknek az ilyen vitázós hsz kell olvasnia. de ha valaki támad, akkor vissszatámadok!
2010.03.03 13:23:15ezanevemeskesz
az igazi magyar virtus kezd kibontakozni. azért önmagában ez is kezd nevetséges lenni. egy meteortól/ufó vagy valami isten b.szásától eljutottunk a kommunistákig. gratulálok. :D amúgy jókat írtok (csak sokat), amit viszont elolvastam tetszettek és nevettem rajta. az index cikke kissé hatásvadász. mindenesetre érdekes, hogy mindenféle meteorról/égi jelenségről jó előre olvasni lehet, erről pedig nem.
2010.03.03 13:43:28inf3rno
Bszameg, jönnek a borgok!!! :o
2010.03.03 14:39:52lamerjuzer
a látottak alapján ez egy meteorbecsapódás volt, ami feltehetően szokatlan szögben lépett be a Föld légkörébe. Az összetétele a fényéből ítélve sok magnéziumot vagy nátriumot tartalmazhatott... a szenzációhajhászok, pedig egyből jönnek mindenféle hátulról mellbe dumákkal. Nagyméretű objektum lehetett viszont nem a megszokott naprendszerközi 40km/sec sebességgel, hanem annál lassabban haladhatott, a Föld légkörébe belépve a súrlódás miatt a nagyrésze elégett, viszont lyukacsos szerkezűre égett , 10 km magasságban járhatott amikor a troposzféra alsó határán a sűrű légkörön kacsázott egyet mint amikor a kaviccsal kacsázunk. Majd végül Aggtelek környékén a becsapódott ami maradt belőle. Feltehetően fognak majd találni egy kis krátert is, vagy eltusolják és felfújják az ügyet, mint a legújabb UFÓjelenség addig is elbutítva a jónépet, hogy ne az a napi aktuálpolitikán kattogjon.
2010.03.03 14:48:29forty
kedvenc helyem lett e fórum, könnyesre röhögtem magam.
Kedves 32!
Nem kell itt lenni, ha nem tetszik. Negatív kritikád arra késztetett, hogy regisztráljak. Felsőbbrendűséged igazán érdekes, hisz gondolatokat szül bennem.Úgy gondolod éles helyzetben mi, a nevetők elásnánk magunkat. Ez fordítva lenne, mert a humor átsegít a bajokon. Nem kedvelem a humortalan embereket. Ostobának tartom őket...és sajnálatra méltónak. Ha valaki nagyképű, az vét az együttélés szabályai ellen. Ha valaki ostoba és nagyképű, duplán vét....
Egyébként szerintem 32 érkezett meg a Taigetosz bolygóról, ahová mint taigetosz pozitív csecsemőt deportálták szülei, midőn meglátták, gyermekük arcizom nélkül született, ráadásul vízfejű is. Tesztelni jött, meddig lehet hülyézni a fórum népét. Eddig és nem tovább.
Szép napot!
Nem fenyegetés, de visszatérek :D
2010.03.03 14:53:08MIB007
Takarítást kérek a 7es szektorba!
2010.03.03 14:59:06kocsord
zokszigén
mindenki a kocsordi atombunkerbe!!
2010.03.03 15:34:01klacus
Szerintem nem volt itt semmi. A kárpátmedencében emberkísérleteket folytatnak. Mindenki össze vissza látott- hallott ezt azt.
avagy
az is lehet, hogy valaki megközvéleménykutatta a lakások hangszigetelését, tehát aki most azt mondja hallott valamit, az vagy nem tök süket, vagy szar a szigetelés. Nemsokára számíthat a közvetlen ajánlatra. Olcsó kispolgári vállalkozók trükköznek.... láttunk már ilyet.
A macskával alvó embernek azért kurva nagy szerencséje volt, mi lett volna ha egy leopárddal alszik?
2010.03.03 15:55:17tibszi
ohhh hát ha E.T. kicsit később jön, mondjuk 2 hónappal, és a határ mentén ér földet, akkor már a becsapódáskor megvan a kettős állampolgársága.
2010.03.03 15:58:43gabo05
Hali,
király meg minden a téma, én csak "32"-hez szeretnék szólni.
1. Te kezdted fikázni a magyar humort, akár milyen is legyen az, szal ne csodálkozz, ha visszakapod a fikát...
2. Hogy jössz Te ahhoz, hogy arról dönts, hogy az itthon marad magyarok, miről és hogy beszélnek, és hogy tartanak össze vagy sem. Talán jogos néhol a hozzászólásod, de aki lepattan egy könnyebb élet reményében az csak ne nagyon pattogjon, mert nem éppen hiteles (mert ha eddig nem vetted volna észre, épp te teszed a legkevesebbet az összefogásért, ez olyan, mint lelépni egy csata elől, majd azt hangoztatni egy békés országban, hogy pedig TE annyira küzdöttél volna, hagyjuk már...).
további szép életet, és hidd el senki nem sértődik meg, ha nem jössz haza, és nem ugatsz bele a dolgokba.
üdv
2010.03.03 16:01:19Pirandellus
Most lett volna az utolsó alkalom, hogy UFO-t lássak, mint annyian mások. Nem is aludtam. És nem láttam, nem hallottam semmit. Ez az én formám.
2010.03.03 16:06:13kocsord
Megtalálták a meteort
http://video.szon.hu/video/55213/tenyleg-meteor-zuhant-le-szabolcsban
2010.03.03 16:29:12ILLED
@kocsord:
Ezen a videón pont az szerepel végül, hogy az nem is a meteor amit találtak, hanem olvadt üveg...
2010.03.03 16:46:49kocsord
tudom :)
és a legviccesebb hogy mondja, hogy elöször koppant majd kiment és jött a fény :D
ezek szerint a lehulló darab még a fénysebességnél is gyorsabb volt
2010.03.03 18:06:25Warner Dot
sőőőt...éppen csak nekikoppant az eresznek, majd le is pattant róla, ahelyett h tűzforró, nagysebességű meteorithoz illően esetleg szétzúzza a házat...vagy legalább az ereszt:D
Amúgy csak az az ijesztő az egészben -félretéve h meteor volt vagy sem- h így is úgy is, de ezt azért előre látni kellett volna, h jön vmi ami be fog csapódni, nem? Én laikus vagyok, de úgy gondolom hogy a mai világban az ilyet illik előre tudni...esetleg szólni a pilótáknak v vmi...
2010.03.03 19:00:3432
gabo 05!
és ti otthon is külön külön ugattok, és nem juttok semmire az ugatással. én pedig járok haza, engedélyed nélkül is. viszont a politika belekeverését egy ilyen cikkbe nem tartom megfelelönek. de ha már a politikánal tartunk, a fidesz ugyanaolyan balf... mint az mszp, mindegyik csak a saját zsebére dolgozik, neám azt higgyétek hogy valamelyik párt is az emberekért van. csak porondra lépnek elötte megigérnek mindent, aztán ha ott vannak akkor mutogatnak az elödre,hogy ö cseszett el mindent, de az ö utánuk következö meg rájuk mutogat. itt az egész magyar gondolatmenetellel van a probléma, nem pont csak pártokkal. amúgy meg mindenki azt dumál itt amit akar.......... neked ugyanolyan jogod van hozzá mint nekem vagy bárki másnak.
2010.03.03 19:03:5532
kedves forty!
a humornak is van határa, ami itt folyik az már átesés a ló túloldalára, ez már nem humor hanem butaság! a vizfej pedig itt sok hozzászólóra megfelelne, de ha boldoggá tesz akkor nevezz engem annak, nekem tök mindegy mit mondasz.
a boldogságodért ezt is elviselem, ha akkor jobban érzed magad :-)))))))
2010.03.03 19:27:15KÉK MAKY
ELKEZDÖDÖTTTT!!!!!!!!!!!!
2010.03.03 19:36:44blueangelm
Látom, nem vagyok az egyedüli, aki regisztráltam, csak azért, hogy megköszönjem ezt az estét:-)))))Életemben ilyen jót keveset nevettem!! Tényleg végre valamiért nagyon büszkék lehetünk magunkra-rátok-hogy ezt a fenomenális gyűjteményt összehoztátok! Hát nem vagyunk elveszettek, amíg így tudunk írni és nevetni!! Kicsi volt, sárga, DE A MIÉNK.-))
2010.03.03 20:07:02forty
Megtisztelsz :D
Mondd, mi fáj? Hogy bohóckodnak? Jól esik mindenkinek.Csak neked nem, de ez is jó, hisz visszajársz. Számolod, hányan szólnak be Neked....Nem érzed ugyan jobban magad ettől, de bosszankodni is jó, igaz negatív energiák szabadulnak fel, de energia az is....
Azért magadnak bevallhatod, hogy mi vonz erre a helyre :D mert mást mondd írásod és mást a tetteid.
Jó éjt mindenkinek!!!
2010.03.03 20:20:08redlebellista
Apúúú, kezdőőőődik, apukezdödik, aááááápúúúkezdőőőŐŐŐŐdikkkkk.....
2010.03.03 20:20:24S.T.A.L.K.E.R.
Megérkezett a dicső monolit a földönkívüli kristály.
2010.03.03 20:23:17redlebellista
Még az Rtl is idézte ezt a sok marhaságot - most :)
2010.03.03 20:37:38Lyuk! Én vagyok az Apááád!
..mondtam már nektek, hogy ama bizonyos fény jelenség a kis Jézus megszületését volt hivatott jelezni...ennek okán kérlek benneteket testvéreim az Úrban, hogy együtt ma eset énekeljük el közösen megfelelő áhitattal az ilyen helyzetekben szükséges dalt, ami úgy kezdődik, hogy...
..mennybőőől AAAzzz AAAAaaűAAAngyal ellljött hozzáááÁÁÁáááttOOOOoooOOOk ppááásztóóórrock..pásztoooorrrrrooocckkk... stb,stb
2010.03.03 20:41:06Tecu20
32-nek van igaza. Mindenki viccelődik..Egy ember se tud,egyetlen normális mondatot se írni. Nincs ebbe semmi poénos,szerintem. ha viccelődni akartok menjetek, egy vicc oldalra és ott mondhatjátok a hülyeségeiteket..Látom,mindenkinek magas az értelmi szintje...UFO,meg gyurcsány fingot...stb..nevetséges.
2010.03.03 20:46:44forty
:D Kedves Tecu! De jó, hogy mondod!!!! Eddig azt hittem, a gumicsizma.hu-n tartózkodom. Jó, hogy legalább egy értelmes jött ide a hülyék közé..Sokáig maradsz??? Mert eszembe jutott rólad egy vicc.
Az agybaj örökletes betegség. Én is a gyerekeimtől kaptam.
Ez azért jutott csupán az eszembe, mert ha a neved után a 20 a korod jelöli, akkor a tojáshéj még ott az alfeleden, ami nem gond, csak ne itt affektálj kicsim.
Ha az IQ-d jelöli, az sem baj, Isten hozott a dühöngőben.
2010.03.03 21:01:08Tecu20
Kedves Forty! Látod.jó,hogy felvílágosít téged is valaki. gondolom vagy már 30 -40-50 éves ha azt írod,hogy a tojáshéj ott van a valagomon.Akkor csak gratulálni tudok neked,hogy ennyi idősen ilyen alacsony szinten vagy KICSIM!Nekem van miért affektálnom:D Drágaa. Ugyan is 21 évesen több eszem van mint neked kitudja hány évesen.....bölcsebb ha hallgatsz.
2010.03.03 21:06:01bander95
csak a tv fújja fel ennyire ezt a dolgot szokásosan... ha annyira akarnák már megtalálták volt azt az esetleges krátert
2010.03.03 21:09:25Tecu20
Persze. De vigyázz meg ne sérts olyanokat akik még hisznek a médiának:D:D:D
2010.03.03 21:26:17forty
Hát, 21 évesen, az igen nagynak vallott eszeddel mégis itt írogatsz. Sajnos semmi értelmeset. Így az akadémiai székfoglalód ezennel elutasítom. Szánalmas írásod azt tükrözi, van még mit tanulnod . Menj is gyorsan, mert van mit a fejedbe tölts. Többek között agyat.
Nem moderátor vagy véletlenül? Laposodik a fórum és próbálod felpezsdíteni? :D Jó éjt.
2010.03.03 21:33:41Warner Dot
Jajj gyerekek...ne itt tépjétek egymást. Aki szereti a vicces kommenteket az elolvassa, aki nem az meg ne olvassa. Mindenkinek ugyanúgy joga van ide írni. Vagy legalább veszekedjetek a meteorról :-).
2010.03.03 21:49:03Tecu20
Forty. Hogy én 21 évesen ilyeneket írok,nincs abba semmi.De,hogy te felnőt fejjel,az már szégyen. És nekem 21 évesen van még mit tanulnom persze.De neked is 30-40 évesen.Ugyan is jó pap is holtig tanul. Na de elköszönök tőled. Ne haragudj de nem süllyedek a szintedre, nem állok le egy FELNőTTEL veszekedni.....
Warner: Teljesen jogos amit irtál. Csak nem bírom,ha az ember elmondja a véleményét és az ilyen fajták mint Forty, aki nagyon okosnak hiszi magát,beszologatnak másoknak,hogy ők a nem tudom kik...Hát tévednek.ő is probálja játszani, hogy ő az okos felnőtt és beszól egy 21 éves "gyereknek"... Szánalmas szerintem:D De jót röhögtem.:D:D
2010.03.03 22:55:40zolikal
Lehetséges okok:
-Meghibásodott műhold, visszatérő űrszemét.
-Kilövés után meghibásodott teherűrhajó rakétája.
-Meghibásodott fegyver (ballisztikus rakéta).
-Fém tartalmú meteorit.
-Idegen civilizáció (nem valószínű).
2010.03.03 23:35:24Villanásmérnök
Hali! Nagyon jó hozzászólások vannak... :D
Gondolkoztam magam is, hogy mi lehetett, űrszemét esetleg, de az nem olyan nagy, hogy akkora fényt csináljon lezuhanáskor hogy egy fél ország látja, (vagy láthatta volna) vagy igen?
A másik amit megfigyeltem olvasás közben... 80% hogy 32 nevet váltott tecu20-ra.. számomra elég átlátszó :D
Másik az, hogy egy ilyen fórum, ahol mi, 'szürke' emberek, hasznos/biztos/új infót úgy sem tudunk mondani, mi mást írhatnánk mint vicceset? az a lényeg egy ilyen fórumban..
A politikai dolgokról meg annyit, hogy ahhoz mindennek köze van. Teccu, vagy 32, nekem 1-re megy, Magyarországon mindenki tudja hogy a bankár, és a politikus nem a tisztességről híres... és a java nép azt is kezdi látni hogy az ország nem véletlenül megy tönkre. Sajnos csak poént lehet ezekből a bűnözőkből csinálni, és nem pedig elfeledni való multat. Erre mondtad te nagyon helyesen, hogy össze kéne fogni... hát hajrá...
Bocsi, tudom hogy ez máshova való téma.
Szóval a google Earth műhold vakuzik mi? :D akkorát vakuzott, megbillentette a tér-idő kontinumot, féregjáratot nyitott aminek a vége kocsord felett volt, és később mégis Szlovákiában kötött ki... ehez már 4D-ben kell gondolkodni.. :D
2010.03.03 23:39:58zolikal
Szerintem nem váltott nevet. 32 minden mondatát kisbetűvel kezdte, Tecu20 pedig nagybetűvel. Meg egy kicsit más a két stílus is.
2010.03.04 00:17:47Lyuk! Én vagyok az Apááád!
..amennyiben mégsem a kis Jézus születését jelző csillagfény volt a jelenség hátterében, akkor már csupán megoldás lehet eme rejtélyre..
...mint az mindenki számára köztudott és tudósok által is elfogadott tény a mi univerzumunkkal párhuzamosan még számtalan univerzum van...
..nos
..szerény véleményem szerint a mi univerzumunk anyaga, mondhatnók posztója elkopott az év milliárdok alatt...és ama bizonyos estén a velünk párhuzamos univerzum, amely még fiatalon, fényesen ragyog odaát, az érintkezett, a mi foszlásnak indult zsák univerzumunkkal és egy pillanatra átvilágított az ütött, kopott anyagunkon...hogy jobban érzékeltessem a helyzetet..imigyen világított be minket, mint, amikor az ember a hófehér seggéről letolja a nadrágot és a vakító fehér segg bevilágítja az egész környéket egy pillanatra..kábulatba ejtve ezzel a szemtanukat...
..azt hiszem így történhetett meg ez az eset
2010.03.04 07:12:4432
Zolikal!
Látom azért van gondolkodó ember is itt. Tényleg én nem változtattam nevet, de most a Te tiszteletedre nagybetükkel irok! De örülök neki, hogy nem csak én vagyok ezzel a vélemyénnyel, hogy ez már túlzás ami itt folyik. Ezekszerint még nincs elveszve Magyarország, mert vannak még kultúrált emberek is. Pl. Tecu20! A politikai hülyeségeknek pedig inkább a politikai oldalon volna keresnivalójuk. Mert szélhámos az összes politikus párttól függetlenül ebben igazat adok mindenkinek, viszont ebböl nem egy meteoritnál kéne viccet csinálni.
2010.03.04 08:01:21l_p
Sziasztok!
Üdítő olvasni a kommentjeiteket, az összest, 32-t, forty-ot és mindenkit beleértve!
Csináljátok tovább! Ez - úgy látom - egy nagy népi játék!
Love and peace!
2010.03.04 10:50:09gabo05
Kedves 32!
Egyetértek veled, nem korteskedem egyik oldalon sem. De ha észre veszed a hozzászólásokat, eddig a politika csak viccként merült fel, majd, te fordítottad komolyra, vagy akarod komolyra fordítani, hogy a politika így meg úgy... Nekem úgy tűnik, épp te politizálsz a legtöbbet ezen a METEOR (vagy akármi) blog-on...
áhhá, vagy Te is a fizetett blogos vagy aki, mindenhol a politikát hozza fel... írásaidból jobbikos? jól gondolom? :)
nehogy magadra vedd, csak viccelni próbálok...
2010.03.04 10:54:02Tecu20
Villanásmérnök! Ezt egy kicsit benézted.Ugyan is 32,és én teljesen más emberek vagyunk. Azért mert valaki ugyan úgy gondolja mint ő akkor az már ő csak másiknéven? Van akinek még van egy kis esze..
2010.03.04 11:47:17vi-hu
..... halálra röhögtem magam az elmúlt éjszakák 1001 kommentjein, pedig egyszerű a
magyarázat,: az 5. ELLEM űrcSIKLÓja orgazmusba fordult BRUCE szőrös pofája láttán
......
2010.03.04 12:22:01Yamo27
8 megfeszitet év után 2010.02.28-adikán este végre sikerült a FIDESZ-nek lehazudni a csilagot is az égröl! megcsinálták igen! :)
2010.03.04 19:19:10Lawrence
Üdv Mindenkinek! a veszekedés helyett inkább nézzétek meg ezt: http://www.youtube.com/watch?v=KLM1pfgv9IE akinek ez nem elég magyarázat, az találgasson tovább :)
P.S.: az űrszeméttel kapcsolatos elmélkedések feleslegesek, mert azok már a Mezoszférában, vagy Sztratoszférában elégnek...
2010.03.05 12:09:18lacwe
beszart éjjel a macska és kihajítottam az ablakon...
ugyan vittem erőt a mozdulatba, de azt soha nem hittem volna hogy ekkora galiba lesz belőle :(
2010.03.05 13:51:32Debreczen
Debrecenben landolt a meteorit!
A születésnapi tortámban vannak a földi maradványai! Finom, csokis íze van!:D Akkor ez egy csokibomba volt.:D Képes bizonyíték van róla!
2010.03.05 23:41:16Villanásmérnök
Lawrence, köszi az űrszemetes infót, ez valóban érdekes... magam is valahogy így sejtettem... azok kicsik... de mi van akkor ha egy olyan méretű űrszemét volt mint pl anno a MIR , ami ugye az óceánba esett, ha jól tudom direkt. lehet egy eltévedt műhold volt.... egy gazdag szlovák előfizetőnek lehet nem jött be jól a EMTÍVÍ a parabolán, és reklamált, hogy túl messze van a műhold.... ugye.. mindent az ügyfélért.. így merj legközelebb panaszkodni a szolgáltatónál.. :D
2010.03.06 01:27:45Lawrence
Villanásmérnök, emlékezz a Columbia űrsikló 2003 augusztusában történt balesetére. Az első robbanás körülbelül 60 kilométeres magasságban következett be, ami még Mezoszféra. Ezután kezdett az űrsikló atomjaira hullani, és elégni (a sérült, és a robbanás miatt nagy részt hiányos hővédő burkolat miatt). Tekintve, hogy a műholdak nem rendelkeznek ilyen hővédő burkolattal, és lényegesen kisebbek, mint egy űrsikló, épp ezért még hamarabb, és sokkal magasabban megsemmisülnek.
2010.03.06 06:05:22bandigyerek
hülyék!
Árpád fejedelem tért vissza az orionról, hogy szétbasszon köztetek, mert látja mivé lett a magyar...csak az igaz magyarok élik majd túl,azaz csak egy maradhat.....utolsó mohikánként vitt az elpusztult nemzet hírét a világba, overdose....hukk....
2010.03.06 14:44:48Tommi
UFO volt az. Miért nem lehet már elhinni?
2010.03.07 08:09:54sozofe
Kedves UFO!
Mi itt a bekes foldlakok szeretnenk nektek aldozatot bemutatni. Kerjuk fogadjatok el tolunk 32 es Tecu20 tagunk onfelaldozasat a ti oltarotokon. Nyugodtan vegezzetek rajtuk barmilyen kiserletet. Nevuket imainkba foglaljuk. Kerunk titeket, ha mar nincs rajuk szuksegetek nyugodtan kuldjetek tovabb oket egy masik civilizacioba tovabbi kiserletek celjabol.
udv egy 34 eves, orult, hulye, nem osszefogo Magyar forumozo.
2010.03.07 08:12:10sozofe
egyebkent szerintem nem tortent mas mint a szokasos mars-fold menetrend szerinti jarat vegzetes balasete. beke poraikra.
2010.03.07 13:10:23doxi2
Mámegint a komenisták, meg az atom