Élve született a halottnak hitt elefánt

2010. március 10., szerda 12:02 |

Csoda történt az egy ausztrál állatkertben szerdán, legalább ezt állítják a park dolgozói. A gondozók nagy meglepetésére élve született meg egy elefántborjú annak ellenére, hogy az előzetes orvosi vizsgálat azt állapította meg: a bébi elpusztult az anya méhében.

A Sydney-ben található Taronga állatkert hétfőn közölte, hogy az ultrahangos vizsgálatok szerint a kis elefánt elpusztult, mert olyan pozícióba került a Porntip nevű anyja méhében, amelyből lehetetlen élve születni. Dr Thomas Hildebrandt, vezető állatorvos az ausztrál médiának azt mondta hétfőn, hogy ilyen körülmények között csoda lenne, ha a kis állat élve születne.

Cameron Kerr, a park igazgatója szerdán aztán azt közölte, hogy mindenki nagy meglepetésére és örömére, a kis hímelefánt világra jött és az élet jeleit mutatta. "Folyamatosan ellenőrizzük az egészségi állapotát, azt biztos, hogy él, de azt még túl korai lenne kijelenteni, hogy túl is éli ezt a nehéz időszakot."- mondta az igazgató.

A Taronga park egyik azon állatkerteknek, amelyek részt vesznek a veszélyeztetett ázsiai elefánt megmentési és tenyésztési programjában. Becslések szerint 30 ezer ázsiai elefánt él a vadonban, és a számuk rohamosan csökken.

Az első ázsiai elefánt 2006-ban érkezett Thaiföldről a parkba. Az újszülött mesterséges megtermékenyítéssel fogant. Az első lombikelefánt egy nőstény volt, amely januárban jött világra a melbourne-i állatkertben.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!