Újra összeállnak az aszteroidák

2010. március 12., péntek 11:21

Most csak az űrtávcsövek fényképezőgépei lőnek kisbolygókra és aszteroidákra, de bármikor felbukkanhat egy objektum, amit atombombával kell megsemmisíteni, hogy ne találja telibe a Földet. Ha nem robbantunk elég nagyot, a fenyegető égitest újraformálódik a szilánkjaiból.

A legújabb űrtávcsövekkel már érzékelni tudjuk az 1 kilométernél nagyobb, Földet keresztező pályájú aszteroidákat, de ha ilyet találunk akkor azt szét is kell majd lőni. Megoldás lehet az atombomba.

Persze egyáltalán nem mindegy, hogy milyen atombombát küldünk az űrbe. Egy friss szimulációból kiderült, hogy egy kisebb bomba hatására az aszteroida darabjai túl lassan távolodnának el egymástól, és gravitációs vonzásuk miatt újra összeállnának egy nagy aszteroidává.

Don Korycansky (Kaliforniai Egyetem) és Catherine Plesko (Los Alamos Nemzeti Laboratórium) a szimulációjukban 1 kilométer átmérőjű aszteroidát robbantottak szét. A szikladarabok néhány óra alatt újra összeálltak, a töltet méretétől függően 2-18 óra kellett a pusztító aszteroida létrejöttéhez.

Szerencsére tudunk elég nagy atomtöltetet gyártani, David Dearborn 2009-es tanulmánya szerint egy 900 kilotonnás atomtöltettel teljesen elpusztíthatók az 1 kilométeres aszteroidák.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Föld-közeli kisbolygókra vadászik a NASA új műholdja - 2010.02.05.
Százezer eddig ismeretlen aszteroida felfedezését várják a WISE infravörös műszereitől.
Összeütközött két kisbolygó a Naprendszerben - 2010.02.03.
A csillagászat történetében most először sikerült megfigyelni ilyen jelenséget.
Láthatatlan aszteroidák fenyegetik a Földet - 2010.01.22.
A Vénusz pályáján belül keringő űrteleszkópokkal derítenék fel őket a csillagászok.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!