Cecília
3 °C
12 °C

Az AIDS nem rasszista

2010.07.19. 16:54
Egy felmérés szerint a szegénység tűnik a legfontosabb tényezőnek a HIV-fertőzöttség tekintetében a városlakó heteroszexuális emberek körében.

Amerikai kutatók hétfőn közzétett tanulmánya szerint a HIV-fertőzöttség bizonyos szegénységgel sújtott városi környékek járványa. Ezeken a területeken a szegénységben élő emberek kétszer nagyobb valószínűséggel voltak fertőzöttek, mint ugyanabban a közösségben élő tehetősebb lakótársaik. A vizsgálat heteroszexuális, intravénás drogot nem használó emberek bevonásával készült.

A szövetségi kutatók úgy találták, hogy a rasszhoz tartozás nem volt tényező: nem mutatkozott értékelhető különbség a feketék, fehérek vagy spanyol ajkúak fertőzöttségi aránya között.

Egészségügyi tisztviselők korábban is feltételezték már, hogy a szegénység jelentős szerepet játszik a HIV-járványban, ám kevés tanulmány született, amely igazolhatta volna az elméletet. Sőt néhány kutatás ennek éppen az ellenkezőjét találta például Tanzániában, Kenyában és néhány más afrikai országban.

Mint Jonathan Mermin témavezető, az amerikai járványügyi hatóság (CDC) munkatársa hangsúlyozta, az eddigi kutatások általában a HIV-fertőzött páciensek szexuális irányultságára és faji hovatartozására összpontosítottak, valamint arra, hogy használnak-e intravénásan drogot, ám kevésbé figyeltek a szegénységre a HIV kapcsán.

Szex a küszöb alatt

A Bécsben zajló AIDS-világkonferencián nyilvánosságra hozott CDC-jelentésben egy 2006-ban és 2007-ben lefolytatott felmérés eredményeit ismertették. A kutatás 23 amerikai nagyvárosban zajlott, olyan környékeken, ahol gyakori a szegénység. A megkérdezett kilencezer, 18 és 50 év közötti heteroszexuális, intravénás drogot nem használó felnőttet jövedelméről is faggatták több egyéb, például az óvszerhasználatra vonatkozó kérdés mellett.

Határnak az amerikai szegénységi küszöböt tekintették a kutatók, ez 2007-ben mintegy 10 ezer dolláros (2,2 millió forintos) egy főre eső éves bevételnek felelt meg. A vizsgálatból kiderült, hogy ugyanazon környéken belül a szegénységi küszöb alatt élők 2,4 százaléka volt HIV-fertőzött, míg az ugyanott, ám a határ fölötti jövedelemmel élőknek csak 1,2 százaléka. Mindkét arány magasabb azonban az amerikai országos átlagnál, amely 0,45 százalék, azaz 222 emberből csupán 1 HIV-fertőzött.

Bécsben július 18-tól 23-ig, hat napon át zajlik a 18. nemzetközi AIDS-konferencia, amelyre 20 ezernél több vendéget vár a szervező International AIDS Society (IAS, Nemzetközi AIDS Társaság).