Előd
7 °C
16 °C

Van esély a mellrák kimutatására vérvizsgálattal

2011.07.05. 14:00

Svájci és német kutatók olyan mechanizmust írtak le, amely vélhetően felelős a melldaganatok növekedéséért: felfedezésük alapján bíznak abban, hogy vérvizsgálattal még korai stádiumban fel lehet ismerni az emlőrákot.

A tumoroknak új véredényeket kell építeniük ahhoz, hogy növekedni tudjanak - közölte internetes oldalán a Freiburgi Egyetem. Az intézmény Curzio Rüegg vezette kutatói a Cancer Research című tudományos folyóiratban számoltak be részreletesen az érképződés eddig ismeretlen folyamatáról szerzett információikról.

Eredményeik szerint a daganat egy PLGF nevű molekulát termel, ez bejut a véráramba, magához vonzza az egymagvú fehérvérsejteket, a monocitákat, amelyek képesek bekebelezni és elpusztítani a szervezetbe bekerült kórokozókat. A monociták elhagyják őrhelyüket a csontvelőben, és a daganat közelében új vértesteket képeznek, aminek nyomán új erek keletkeznek - világítottak rá a kutatók.

A tudósok a lausanne-i egyetemi klinikával együtt dolgozva kimutatták, hogy az emlőrákos betegeknél megnövekedett PLGF-értéket és a fehérvérsejtek érképző hatását lehet észlelni. Ez a felfedezés több érdekes utat is megnyit a kór elleni harcban. A kutatók szerint az első lépés ezen az úton a mellrák szűrésére alkalmas vérvizsgálat lehet: amennyiben a vérben átprogramozott, új ereket képző fehérvérsejtekre bukkannak, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy a szervezetben tumor van.

A felfedezés a kezelés utáni időkben is hasznos lehet, ha a daganat újból növekedni kezdene. Ebben az esetben a kutatók szerint el lehet távolítani az érképző vérsejteket, vagyis megállítanák a metasztázist, és nulldiétára fognák a tumort.