Orsolya
7 °C
17 °C

A rák és az Alzheimer-kór a legrettegettebb betegségek

2011.07.20. 12:42
A rák után az Alzheimer-kór az a betegség, amelytől sok ember a leginkább fél. A témáról az Alzheimer Europe szervezet és a Harvard School of Public Health öt országban (az Egyesült Államokban, Németországban, Franciaországban, Spanyolországban és Lengyelországban) végzett kutatást, több mint 2600 embert kérdeztek meg.

Az ötből négy országban a rák mögött az Alzheimer-kór a második helyet foglalja el a leginkább rettegett betegségek sorában. Az emlékezet elvesztésétől való félelem a korral növekszik, és már a fiatal felnőttek is tartanak tőle. A Párizsban zajló nemzetközi Alzheimer-konferencián ismertetett tanulmány szerint minden hetedik 18 és 34 év közötti az Alzheimer-kórt nevezi meg a legtöbb aggodalmat okozó betegségnek.

A megkérdezettek 85 százaléka a tévesztések és emlékezetkiesések jeleire orvoshoz fordulna, hogy világossá váljon, a tünetek a betegségére vezethetők-e vissza. Viszonylag kevesen érzékelik azonban a kór komolyságát. A kérdésekre válaszolóknak csupán negyven százaléka tudja, hogy az Alzheimer-kór végül halálhoz vezet, sokan úgy vélik, hatékony kezelések és gyógyszerek léteznek, amelyek segítségével megállítható a betegség előrehaladása és csökkenthetők a tünetek. Minden második résztvevő gondolja úgy, hogy megbízható orvosi vizsgálatokkal megállapítható, hogy a zavart, feledékeny páciens az Alzheimer-kór korai stádiumában szenved-e.

Világszerte több mint 35 millió ember szenved Alzheimer-kórban, az előrejelzések szerint a társadalom öregedésével számuk 2050-re megháromszorozódik, elérve a 106 milliót.