Előd
7 °C
16 °C

Magasabb emberek könnyebben lesznek rákosak

2011.07.21. 16:00
Növekedési hormonok magasabb szintje lehet az oka annak, hogy a magas embereknél nagyobb a rák kialakulásának veszélye.

Az Oxfordi Egyetem kutatói szerint 152 centiméteres magasság fölött a nőknél minden további tíz centiméter 16 százalék kockázatnövekedéssel járt együtt, aminek hátterében az állhat, hogy a növekedést irányító hormonok befolyásolják a daganatok képződését is. A több mint egymillió nő bevonásával készült tanulmány a The Lancet Oncology című orvosi folyóiratban jelent meg.

A felmérésben 1,3 millió középkorú brit nő egészségét követték nyomon 1996 és 2001 között. Nézték a vastagbél-, végbél-, bőr-, mell-, méh-, petefészek- és veserák, valamint a limfóma, non-Hodgkin limfóma és a leukémia előfordulását. Az elemzés eredménye szerint a legmagasabb, 175 centiméter fölötti nők rákkockázata 37 százalékkal volt nagyobb, mint a legalacsonyabb, 152 centiméter alatti nőké.

A kutatók tíz korábbi tanulmány adatait is áttekintették, amelyekben férfiak is szerepeltek: ezek alapján azt állapították meg, hogy a kapcsolat nemcsak a nőknél, hanem a férfiaknál is fennáll.

Hormon az ok

"Nyilvánvalóan nem önmagában a magasság van hatással a rákra, hanem jelzője lehet valami másnak" - hangsúlyozta Jane Green kutatásvezető, az Oxfordi Egyetem munkatársa. Szerinte a sokféle ráktípuson átívelő kapcsolat hátterében valami alapvető mechanizmus állhat.

Nem sikerült még igazolni, ám a kutatók feltételezik, hogy a növekedési hormonok környékén érdemes keresni a magyarázatot. A növekedési faktorok magasabb szintje két dologhoz vezethet. Egyrészt több sejt jöhet létre, a több sejt pedig nagyobb valószínűséggel hordozhat mutációt és válhat rákossá. Illetve a másik lehetőség, hogy a növekedési faktorok emelik a sejtosztódási arányt, így növelik az elfajulás kockázatát.