Salamon
7 °C
14 °C

Bill Gates újra feltalálná a WC-t

2011.07.22. 09:59

Bill Gates, a Microsoft egykori alapítója, a világ egyik leggazdagabb embere 42 millió dollárt (7,8 milliárd forint) adományozott egy nyolc nemzetközi egyetem által közösen futtatott programnak, aminek célja, hogy újra feltalálják a WC-t, vagyis egy olyan, olcsó és egyszerű megoldással helyettesítsék, ami a harmadik világ fejlődő országaiban drasztikusan javítaná az általános higiéniát. Szakértők szerint a WC feltalálása és elterjedése az utóbbi 200 év legjelentősebb előrelépését hozta az egészségügyben.

Tanulmányok szerint jelenleg az emberiség 40 százaléka nem fér hozzá a nekünk természetesnek és alapvetőnek számító öblítős vécéhez, ez pedig rengeteg fertőzéshez és betegséghez vezet. Évente másfél millió gyerek hal meg hasmenés miatt, ami radikálisan csökkenthető lenne egy újfajta, csatornahálózatot és elektromosságot nem igénylő, de higiéniát biztosító WC feltalálásával. Bill Gates alapítványának reményei szerint 2015-re elkészülhetnek a prototípussal, ami aztán emberek millióinak az életét mentheti, és százmilliókét könnyítheti meg.