Árpád
3 °C
12 °C

Egy év alatt nyolcmillió amerikai felnőtt fontolgatta az öngyilkosságot

2011.10.21. 13:10
A nők, a fehér bőrűek és a harminc éven aluli fiatal felnőttek hajlamosak leginkább az öngyilkos gondolatokra és a tényleges próbálkozásra az Amerikai Egyesült Államokban – derült ki a témában úttörőnek számító tanulmányból.

Az amerikai betegségmegelőzési és járványügyi központ (CDC) azt vizsgálta, hogy a társadalom mely csoportjai a legveszélyeztetettebbek az öngyilkosságra való hajlam szempontjából, illetve az ország mely területein élnek viszonylag a legtöbben közülük.

A 2008-2009-es adatok szerint több mint nyolcmillió amerikai felnőtt ismerte el, hogy egy évvel korábban komolyan fontolóra vette az öngyilkosságot. Közülük több mint kétmillióan el is tervezték, és egymilliónál többen meg is próbálták saját kezűleg kioltani az életüket.

A nagyjából 310 millió ember adatait elemző tanulmány jelentős eltéréséket talált az ország különböző részei között. Utah államban volt a legmagasabb az öngyilkos gondolatok száma, ott minden 15. felnőttet érintettek. Georgiában volt a legalacsonyabb, ahol minden ötvenedik felnőttnek fordult meg komolyan a fejében, hogy végezzen magával.

Rhode Islanden jelentették a legtöbb – minden 67. felnőttet érintő – öngyilkossági kísérletet. Alex E. Crosby, a CDC járványtani szakértője és egyben a tanulmány egyik szerzője szerint évente nagyjából 35 ezer felnőtt követ el öngyilkosságot az Egyesült Államokban.

A tanulmány nem vizsgálta államokra lebontva a kiváltó okokat. Crosby szerint a lehetséges tényezők a demográfiai eltérésekben és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés különbségeiben rejlenek