Szilárda
0 °C
6 °C

Jégtörő kutatóhajót épít Kína

2011.10.26. 13:23

2013 végére elkészül Kína első hazai gyártású jégtörő kutatóhajója - jelentette be a kínai sarkvidéki kutatásokat felügyelő hivatal illetékese. A hajóra 1,25 milliárd jüant, vagyis mintegy 42 milliárd forintot költenek; megépítését a Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság hagyta jóvá júliusban.

A hajót a kínai sarkvidéki kutatás szolgálatóába kívánják állítani, elkészülte után a jelenleg használatban lévő Hósárkány nevű jégtörő kutató hajóhoz csatlakozik. Az 1993-ban Ukrajnától vásárolt Hósárkányra később már csak a szállítási feladatok maradnak; a kutatómunkára a korszerűbb, jobban felszerelt vízi járművel indulnak majd útra a kutatók.

A CAA novemberben kívánja az új hajó nevét meghatározni, amelyet még ez év végéig nyilvánosságra hoznak - tájékoztatott Csü Tan-csou a szervezet igazgatója egy szakmai konferencián. A Hósárkány legközelebb november harmadikán fut ki a tiencsini kikötőből, és megkezdi hat hónapos déli-sarkvidéki tudományos expedícióját a fedélzetén 172 tagú személyzettel. Ez lesz a hajó 28. küldetése 1984 óta.

Kína 2011 és 2025 között öt expedíciót kíván küldeni az Antarktiszra és hármat az Északi-sarkvidékre. Az ország a Déli-sarkvidéken három, az északin egy kutatóállomást épített. Céljuk a jégtakaró alatti földtani fejlődés alakulásának és a globális klíma- és környezetváltozás hatásainak megfigyelése, de kutatják a Jeges-tengeren vezető kereskedelmi útvonal kialakításának a lehetőségét is, készülve arra, hogy idővel jelentősen csökken a jégtáblák mennyisége a térség vizein.A kutatás során szerzett adatok, az Északi-sarkvidék tanulmányozása nemcsak a tengeri hajózás területén hasznosíthatók, hanem a természeti források kiaknázásának a lehetőségeiről is információt nyújtanak.