Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Egy lőrinci punk lenyomja a korrupciót

2011.11.09. 19:27
Lakótelepi punkként kezdte, szociológusként folytatta – Jancsics Dávid New Yorkban írja doktoriját a magyar korrupcióról. Ami az elitnek korrupcióbrókereket is fenntartó rendszer, az a szegényeknek kényszer.

„Egy ilyen lakótelepi gyerek, aki a tinédzserkorát punkbandákban töltötte, talán olyasmikbe is beleláthat, amikbe egy jól szituált egyetemista aligha. Ötven interjút készítettem a kispesti futballhuligántól, az alkoholista kisvállalkozón át államtitkárig. Alsóbb osztálybeliként könnyedén megérteted magad, megbíznak benned, elmondanak olyan dolgokat is, amit másnak talán nem. Egy társadalomtudós számára nagy adomány ez.” Jancsics Dávid 37 éves, punkzenészből lett szociológus éppen New Yorkban doktorál, disszertációjának témája a magyarországi korrupció.

Fotó: Huszti István

„Jó kis grounded theory research lesz!” – mondja olyan lelkesen, mint amikor a következő lemezről vagy koncertről beszélt basszusgitáros korában. Amikor Pesten összefutottunk, épp Göteborgba tartott egy konferenciára.

Hardcorepunk pedálgép

Jancsicsék lőrinci munkáscsalád, a nagypapa és az apuka is a közeli BKG (Budapesti Kőolajipari Gépgyár) melósa volt. A Havannával szemközti Lakatos lakótelepen laktak, Dávid onnét került a magyar punk harmadik hullámának közepébe.

A nyolcvanas évek végén, a szocializmus végóráiban tűnt föl a „kőbányai hardcore” néven emlegetett szubkulturális jelenség. Két zenekar, a Leukémia és az AMD köré szerveződött. Leginkább a hat-hét évvel korábbi angol UK82 mozgalom hazai megfelelőjeként jellemezhetjük: javarészt munkásosztálybeli, külvárosi kerületekből való, keményebb gyerekek punkja, brutális tempó, üvöltés, semmi belvárosi értelmiségieskedés. A Leukémia zenekar egyébként kimagaslott a korabeli punkmezőnyből, ötletesebb, bonyolultabb, kidolgozottabb zenét játszott, leginkább a korai Corrosion of Conformity (USA), a Voivod (Kanada) és a Neurosis (USA) példáit követve. Jancsics Dávid 1991-ben, 18 évesen lett a Leukémia basszusgitárosa, és 1997-ig tolta a bandát végig a Fekete Yukas hőskoron, európai foglaltházas turnén, hazai underground klubokon.

A Leukémia (1986-97)

Füleki Sándor gitáros (később: Mood, Wall of Sleep) és Lakics "Guppi" Gábor dobos alakították az zenekart, amiben megfordult a kőbányai hardcore számos figurája, és ebből a társaságból alakult a máig működő AMD.

A tagság 1991-ben stailizálódott, amikor az alapító Füleki-Lakics páros mellé beszállt Jancsics Dávid basszusgitáros a Missing Link zenekarból, Gulyás László énekes és Oltyán László gitáros.

1993-ban jelent meg a Leukémia első igazi lemeze, a Közel a fejhajltó-géphez.

1994 elején egy európai turné után kiszállt az alapító gitáros, Füleki, és az alig néhány hónapja csatlakozott énekes, Holdampf Gábor. (Műfajt váltottak, és doom metalt kezdtek játszani a Moodban.)

1994-től énekes nélkül, trióként játszott a Leukémia, Jancsics-Oltyán-Lakics fölállásban, ez a volt a zenekar legsikeresebb időszaka.

1995-ben jelent meg a második album: Üzenetek a törésvonalról.

1997-ben a zenekar beszüntette a működését.

Jancsics és Oltyán később még együtt tűnt fel a Very Bad Things nevű bandában.

A Leukémia 2005-2006-ban még lenyomott egy nosztalgiaturnét.

A kilencvenes évek végén a Leukémia szétesett. „Az egész punk kezdett szétrohadni, nem találtam a helyemet.” Sokan nem találták. Egymás után készültek ki, haltak meg, kerültek elvonóra vagy mindenféle vallási szektákba a gyerekkori barátok. Dávid egészen más irányba tartott: újra tanulni akart. Középiskolásként, a Mester utcai közgazdasági szakközépben nem volt jó tanuló, de nyolc évvel érettségi után, 1999-ben, amikor 27 évesen beiratkozott az ELTE szociológia szakára, egészen máshogy állt hozzá: „Nagyon komolyan vettem, nem úgy, mint a nálam tíz évvel fiatalabbak. Igazi stréberként nyomtam végig, egy pedálgép voltam.” Kapott két köztársasági ösztöndíjat, és elhatározta, hogy kutató lesz, társadalomtudós.

Diploma után, 2006-ban szerzett egy ösztöndíjat Amerikába, az Indianai Egyetemre: fél év szervezetszociológia. Ha már kinn volt, elkirándult New Yorkba is, megtetszett neki a város, felmerült benne, milyen jó lenne kinn maradni egy darabig. Maileket küldözgetett, és a New York-i Városi Egyetemen akadt egy alkalmas PhD-program. Itthon eladta az ingóságait, összeszedte minden pénzét, bankhitelt vett fel, és 2007-ben kiköltözött New Yorkba, hogy elkezdje a doktori iskolát. Azóta már túlvan minden szükséges vizsgán, másfél éve a disszertációját írja.

Ezer oldal korrupció

A magyarországi korrupciót választotta témának. „Végülis tetszett nekik, egzotikus téma. Már nem olyan könnyű eladni Kelet-Európát, mint a kilencvenes évek elején vagy a nyolcvanas években, de még el lehet. Most mindenki Kínával és Ázsiával foglalkozik. Viszonylag kevés terepmunka van a korrupciókutatásban, engem meg éppen ez izgat a legjobban.”

„Ha Amerikában él az ember, feltűnik, hogy a korrupció nincs benne annyira a mindennapi életben, mint itthon. Az átlagember szinte nem találkozik vele. Nem kell megkenni a rendőröket, a hivatalokat. Korrupció van ott is, meg nagy botrányok a társadalom csúcsán. Itthon viszont mindenki beszél róla, mindenkinek van róla véleménye, mindenki lát belőle valamit, mindenki részt vesz benne.”

Hazajött kutatni tehát, ötven interjút vett föl, sztorikat gyűjtött, minél részletesebbeket. Több mint ezer oldalnyi gépelt szöveg, ennek a szövegnek az elemzéséből lesz az a grounded theory research, amit emlegetett. A szöveget elemezve mintázatokat keres, hogy megmutassa, melyik társadalmi réteg milyen eszközöket használ, milyen kapcsolati hálókat mozgat, milyen erőforrásokat ér el a korrupciós ügyletekben.

A szegénynek kényszer, az elitnek rendszer

„Hogy mi a korrupció, attól függ, honnan nézzük. Egy antropológus számára a korrupció egyáltalán nem negatív jelenség. Teljesen oké, hogy valaki a saját családját, barátait kedvezményezi, próbálja helyzetbe hozni, illetve az egyéni érdekeit érvényesíti egy versenyhelyzetben. A közgazdászok viszont káros dolognak tartják, ami torzítja a piacot, és amiért leginkább a túl sok állam a felelős. Egy szociológus persze teljesen másként értelmezi a jelenséget, engem például elsősorban a szervezetek működése szempontjából érdekel, hogy milyen hálózatok működnek, melyik társadalmi csoport hogyan vesz részt ezekben a játékokban.”

A korrupciós ügyletben nyilván teljesen mást tud felkínálni egy alsóbb társadalmi státuszú ember, mint mondjuk egy gazdasági vagy politikai vezető, és persze más előnyöket tud szerezni. Minél alacsonyabb társadalmi státuszban van valaki, annál inkább kényszer a korrupció, a megélhetés múlik rajta. A melósokkal tömött kisbusz sofőrje a napi keresetét odaadja a rendőrnek, hogy ne vegyék el a jogosítványát. A riasztószerelő kisvállalkozó ingyen beszereli az óvodába a riasztót, hogy fölvegyék az óvodába a gyerekét. Akinek érettségi bizonyítvány vagy valamilyen szakképesítés kell, hogy megkapjon egy állást, az vesz magának. Az alsóbb osztályokban jellemzően nincs meg a megfelelő kapcsolatrendszer, meg kell keresni egy beszállási pontot, be kell fektetni egy csomó energiát, időt és persze pénzt, hogy megtalálja a megfelelő embert, egy ismerős ismerősét, aki tud valakit, akinél el lehet intézni az ügyet, lehet venni például egy érettségi papírt.

A középosztálynak már könnyebb a helyzete, van kapcsolati háló, ismerősök, barátok, volt osztálytársak itt-ott, a kölcsönös szívességek rendszere működik, ami sokkal finomabb rendszer, nehezebben megfogható. Jellemzően még a középosztálybeliek is nehezen szállnak be készpénzes megvesztegetési ügyekbe, nincs erre hangolva a kommunikációjuk. Van ilyenkor egyfajta násztánc, amit el kell járni, mielőtt mehet az üzlet. Ismerjük ezt mindannyian: a forgalmiban átadott tízezres és a többi.

A társadalmi elit pedig teljesen intézményesítette a korrupciót. Már az egyszerűbb celebek is eljutnak addig, hogy simán elsikáltatják a kisebb rendőrségi ügyeiket, megvannak ehhez az eszközök, a megfelelő ügyvédek. A legfelső körökben pedig már igény szerinti korrupciós szolgáltatásokat is kínálnak – természetesen legális szolgáltatásnak álcázva, szépen becsomagolva – egyes szereplők. (Például lehet úgy autót lízingelni, hogy a piacinál magasabb lízingdíjban már benne van az is, hogy a lízingcég elviszi a gyorshajtási ügyeket, tilosban parkolásokat, ilyesmit.) És az egész hierarchia csúcsán ott vannak a levajazott sokmilliárdos közbeszerzések.

„Beszéltem egy emberrel, aki egy nagy állami projektben kulcsszereplő. Másfélmilliárdos a projekt, ez az ember már a harmadik a láncban, pedig ő az, aki megcsinálja a melót. Ő már csak 150 milliót kap, és még abból is vissza kell csorgatnia egy kicsit. A pénz kilencven százaléka huss...”

A kontrollerek szeptemberben röhögnek

A készülő disszertáció kutatási anyagára épül az a tanulmány is, amelyet Jávor Istvánnal, az ELTE Szociológiai Intézetének docensével, a legelismertebb hazai szervezetszociológussal együtt készítettek. Ez a szervezetek belső mechanizmusaival foglalkozik, azzal, hogy  „a szervezeti elitek hogyan működtetik a szervezeteiket annak érdekében, hogy az alattuk dolgozók, a középvezetők és végül a hierarchia legalján lévők az egész korrupciós ügyletet végigvigyék és átformálják úgy, hogy az már teljesen legálisnak tűnjön.”

A motivációs eszköz sok esetben simán a megfélemlítés: ha én nem teszem meg, megteszi más, engem kirúgnak. Nagyon sokszor a szervezet legális, formális jutalmazási rendszerét veszik igénybe: előléptetés, magasabb fizetés jár annak, aki aktívan részt vesz egy korrupt buliban. Sokszor éppen az a jutalom, hogy az alacsonyabb státuszú maga is korrupttá válhat, kisebb üzleteket köthet a saját zsebére. A szervezet szempontjából ez egy kisebb ár. Ez is nagyon közismert jelenség Magyarországon: a szervezeti elit elnézi a kisebb lopásokat, korrupciókat. „A kontrollerek például szeptemberben mindig röhögnek, hogy kétszer annyi papír, füzet meg írószer fogy, mint más hónapban. Az iskolakezdés miatt, nyilván. De ilyesmi miatt nem szokott keménykedni a vállalatvezetés, mert nem éri meg, túl nagy feszültség keletkezne.”

A kutatási anyagban külön kategóriát képezhetne az építőipar, valószínűleg ez az az ágazat, ahol a korrupció átszőtte a működés minden szintjét. „Gyakran még ahhoz is korruptnak kell lenned, valamit visszacsorgatnod, hogy a tisztességesen elvégzett munkádat kifizessék. Ha nem adsz vissza, akkor egész egyszerűen nem fizetnek, elhajtanak, menjél, pereskedj nyugodtan.” Ha csúcsra járatódik ez a rendszer eljutunk addig, mint a Megyeri híd esetében: a korrupciós lánc végén álló, a tényleges munkát végző alvállalkozókat keményen versenyeztetik, és olyan nyomott árakon vállalják el a munkát, amiből már nem lehet tisztességesen megcsinálni, mindenki rá van kényszerítve, hogy lopjon, csaljon, hazudjon. És a végén még ki sem fizetik őket, mert már a fölöttük lévő szintre sem jut elég pénz, annyian tesznek el belőle.

Szavazatok akciós csomagban

Szintén Jávorral együtt jegyeznek egy másik tanulmányt, amely ugyanezen a kutatási anyagon alapul, és az elitcsoportok által kialakított korrupciós hálózatokkal, illetve a korrupciós szolgáltatásokat kínáló „korrupcióbrókerekkel” foglalkozik. „Ha például Tescót akarsz építeni, csomagban kínálják neked az összes engedélyt, a helyi képviselőtestület szavazatait, a terület átminősítését, a strómancéget, amelytől meg kell venned a területet és így tovább.” (Jávor István a két említett tanulmányról beszél a Magyar Narancsnak adott júniusi interjújában.)

Jancsics Dávid még a kormányváltás előtt készítette az interjúkat, egészen államtitkári szintig sikerült eljutnia. Az alanyok között volt  több önkormányzati politikus és tisztviselő is. „Olyan önkormányzati emberrel nem találkoztam, aki akár csak hazudni próbálta volna, hogy tisztességesen mennek a dolgok. Nagyon súlyos a helyzet. Lógnak a vállalkozások az önkormányzatokon.” A nyilatkozó politikusok vagy pártokhoz köthető szereplők kivétel nélkül MSZP-s vagy SZDSZ-es emberek voltak, „fideszeshez egyszerűen nem tudtam eljutni, nagyon fegyelmezetten összezárnak, nem engednek ki információt”.

Diane Vaughan föladta

A disszertáció anyaga jövő tavaszra lesz teljesen kész. „Nem vagyok ilyen aktivista típusú szociológus, van ilyenből elég. Nem tudom, hogy ezeket a dolgokat hogyan lehet megjavítani. Csak bele akarok látni, megmutatni, hogyan működik.”

Egy-egy nagyobb kutatás után jellemző, hogy az ember öt-tíz évre beleragad a témába: publikációk, konferenciák, meghívások. (A szervezetszociológia ráadásul viszonylag jól értékesíthető tudományág, jól tudják használni mindenféle menedzserképzők, tanácsadók.) Két elég komoly amerikai tudományos folyóirat is jelezte, hogy közölnék a Jávorral közös tanulmányukat. Éppen átdolgozzák a szöveget a szerkesztők kérése szerint. Nagy dolog lenne, ha hoznák, mondja, és rögtön ki is húzatja velem a folyóiratok nevét a cikkből, nehogy éppen emiatt bukjon meg. „Arra vagyok a legbüszkébb, hogy a Columbia Egyetemen Diane Vaughan feladta kötelező irodalomnak az első cikkünket az Organization Failure című grad level kurzusán. Ő az egyik legnagyobb név szervezeti deviancia témában.”