Eufrozina, Kende
8 °C
20 °C

Én vagyok a híres Hungarosaurus

2011.11.20. 00:58
Földtörténeti kuriózumokkal, rekonstruált magyar dinoszauruszokkal és interaktív élményekkel kecsegtet az Eltűnt világok – A dinoszauruszok kora Magyarországon címmel megrendezett kiállítás. És Bodrogi Gyulával, a leghíresebb magyar sárkánygyíkkal.

Reggel még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni. Két órával később a Természettudományi Múzeum kupolacsarnokában Bodrogi Gyula szörnyű hangosítás mellett kezdett el felolvasni egy Süsüről szóló mesét, mögötte pedig a sárkányjelmezbe öltözött, megelevenedett mesehős hadonászott fejes vonalzóval, a cselekményt illusztrálva. Milyen leleményes a mi népünk.

Az esemény tudományos jellegét a szürreális bevezető némileg szétzilálja, de mivel a széksorokban háromszor annyi gyerek foglal helyet, mint felnőtt, a szervezők koncepciója nyilván tudatos. Igaz, a felolvasás alatt a kicsik nem nagyon férnek a bőrükbe – valószínűleg Bodroginál izgalmasabb őskövületekre számítottak.

Játék határok nélkül

A magyar dinoszauruszokat bemutató kiállítás szerencsére nem biztonsági őrökkel felügyelt fosszíliatárlat, hanem közösségi esemény: a Süsüt fogdosó és fényképező iskoláscsoport jól összefér a csontváz-reprodukciókkal vagy a kötelező vitrinekkel. A kiállítás alapterülete nem túl nagy, tartalmasságára azonban nem lehet panasz.

Mivel a sérülékeny őslelet gyerek kezébe nem való, komoly kreativitást igényelhet egy, a kicsik számára is szórakoztató kiállítás megtervezése. Az elpusztíthatatlan, 185 millió éves óriáscsiga-kövületeket nyugodtan lehet fogdosni, a dinóbébiket pedig felnyitható tojásfedelek alatt szemlélhetjük meg. (A gyerekek még embrionális formában is elragadónak tartják őket.) A Tesco-tipográfiát használó konzervdobozok a dinoszauruszok táplálkozását mutatják be; igaz, a Dög, Mix, Hal, Növény, Hús és Rovar termékcsoportok nem éppen vásárlásösztönző hatásúak.

Egyértelmű sikert arat a masszív érintőképernyővel felszerelt alkalmazás, a Dinóöltöztető, ahol sziluettekbe pakolható csontvázakkal lehet kirakóst játszani. Az eszköz kellően strapabíró, hat gyerek agresszív ostromát is sikerrel állja. Annál kényesebb a földtörténeti korokat bemutató képernyő: a Genius kormánnyal kezelhető eszköz néha egy Windows-párbeszédablakkal szakítja meg a visszamerengést.

A játékosság és az okos prezentáció azonban mindenhol tetten érhető: még az ismeretterjesztő táblák többsége is 12 darabra szedhető kirakós játék. A kiállítás tehát kellően interaktív; furcsa, de kellemes a kontraszt azzal az óvatossággal, amit a paleontológia egyébként megkövetel.

Hazai tollakkal ékeskedhetünk

A csőrösdelfin-szerű Gerecsei Ichtyosaurus, a Steneosaurus névre hallgató őskrokodil, vagy a veszprémi Jeruzsálemhegyen felfedezett kavicsfogú álteknős vitrinek üveglapjai mögött láthatók. Az iharkúti dinoszauruszok azonban rekonstruált formában, természetes környezetükben kelletik magukat. A feltárásukért felelős fiatal paleontológus, Ősi Attila maga is gyermeki lelkesedéssel magyaráz az őt körülsereglő kicsiknek.

Érti a nyelvüket. Tollas dínóként emlegeti a Pneumatoraptor fodorit, elmagyarázza, hogy a mellső lábon látható tollakat nem repülésre, hanem a tojások melegítésére használták. (A Dunántúli-középhegység réme, a Pterodactylusok családjába tartozó Bakonydraco – a Bakony sárkánya – azonban képes volt a repülésre.) Ősi néha kérdéseket intéz a gyerekekhez, ezek a Jurassic Parkból szerzett általános műveltséggel megválaszolhatók, így a jóleső sikerélmény sem marad el.

A Magyarországon felfedezett dinók számát tekintve legalább középhatalomnak mondhatjuk magunkat. A szauropodák alrendágába tartozó Magyarosaurus dacus, a viszonylag kis termetű (körülbelül tízméteres) növényevő egy csontvázzal, illetve két alfajjal (a transsylvanicusszal és a hungaricussal) is képviselteti magát. Kisebb termetű a Rhabodonita ornithopoda, de teljes pompájában tekinthetjük meg a tökéletes másolatát, míg az Ajkaceratops kozmai csak egy koponyamásolat formájában volt jelen; ennek reprodukálása során a mongol Bagaceratops relatív hasonlósága nyújtott segítséget.

Csont és bőr

A gyakran csak csontváz formájában megmaradt állatok rekonstrukciójáról elmélkedve Ősi megjegyzi, hogy a Pneumatoraptor fodori esetében, bár kültakarót nem találtak, az épségben maradt csontszemölcsök jelezték a tollak helyét, az egyes fajokat pedig a medenceszerkezet hasonlósága alapján lehet azonosítani.

Az iharoskúti állatok reprodukcióját a Szobor Csoport Kft. végezte, amelynek során változatos módszerekkel dolgoztak. Pecsics Tibor, az ELTE harmadéves biológus hallgatója elmondja, hogy a Hungarosaurust például faragott alapra kent, gyorsan száradó gyantával sikerült megformálni, a Pneumatoraptort pedig szilikonból készítették; ez tette lehetővé, hogy az állat szőrszerű tollazatát szálanként tudják reprodukálni, őrjítően aprólékos munkával.

Pecsics azt is elmodja, hogy időnként találnak kültakaró-maradványokat is, amik segíthetnek a reprodukció során. (A közelmúltban például Németországban tártak fel 150 millió éves, csirkebőrszerű anyagot.) A kültakaróra egyébként az állatok tömeg-felület viszonyából következtetnek, és ez már a komolyabb spekulációra is alapot ad.

Lábnyomtól a punkfrizuráig

Ennek legszebb példája a Komlosaurus. Az állatnak már 1966-ban felfedezték a lábnyomait, azonban a csontjai még senkinek nem sikerült feltárnia. Ennek ellenére Pecsics – Ősi Attila koordinációja mellett – elkészítette az őslény vélt modelljét. A dinoszaurusz lépésnyomaiból, azok távolságából ugyanis már lehet következtetni a testfelépítésre, és ilyenkor kizárásos alapon is el lehet dönteni, hogy az állat melyik osztályba sorolható.

A Komlosaurusnak először a fém-, illetve faalapú váza készült el, ami az erre épülő agyagfelületet támasztotta meg. Az agyagvázra alapozva Pecsics elkészítette a gipszből készült negatívot, amire felhúzta a végleges, műanyag üvegszálból készült testbevonatot. A púrhabbal kitömött állat Dilophosaurust idéző csinos punkfrizurája már Pecsics egyéni kezdeményezése. Igaz, a lábnyomok távolságából kiinduló rekonstrukció esetében ennyi alkotói szabadság megengedhető.

Kevés kiállítás van, ahol a gyerekek érdekes ősleletekkel kerülhetnek közvetlen kapcsolatba, és ezzel nem vívják ki a teremőrök rosszindulatát. A Természettudományi Múzeum tárlata épp ezért hiánypótló: a prezentációs eszközök kiválóak, a hazai leletek kuriózumnak mondhatók, és a projekt mögött meghúzódó szakértelemet sem érheti kritika. A sárkánynak öltöztetett szendvicsember ugyan kissé bizarr promóciós eszköz, de ezen nem érdemes fennakadni.