Megtalálták az első élhető bolygót

2011. december 6., kedd 00:03

A Kepler 22-b az első olyan bolygó, ami a lakhatási zónán belül van, vagyis nincs túl meleg és túl hideg se ahhoz, hogy folyékony víz legyen a felszínén. A NASA szerint tudományos áttörés az űrtávcsőn észlelt első lakható bolygó, az intelligens idegen élet után kutató SETI-projekt munkatársai rádióteleszkópjaikkal civilizáció nyomai után kutatnak majd a 600 fényévnyi távolságra lévő bolygón.

A NASA magyar idő szerint hétfő este jelentette be, hogy a Kepler-űrtávcsővel először figyeltek meg egy a  Földhöz nagyon hasonló bolygót. A bejelentést nagy érdeklődés kísérte, mert előzetesen csak annyit lehetett tudni, hogy a NASA munkatársai és a Kepler-űrtávcső program tudósai mellett jelen lesz a Földön kívüli intelligens élet után kutató SETI Intézet egyik munkatársa.

Azért azt nem jelentették be, hogy már fel is vették a diplomáciai kapcsolatokat egy földönkívüli civilizációval, de a Kepler 22-b jelű égitest felfedezése a NASA szakemberei szerint mérföldkő az űrkutatásban.

kepler22b2
A Kepler 22-b a NASA fantáziarajzán

A Kepler 22-b körülbelül 600 fényévnyi távolságra van tőlünk, a Földnél 2,4-szer nagyobb, és egy a mi Napunkhoz hasonló, úgynevezett G-színképtípusú csillag körül kering. A bolygó ráadásul az úgynevezett lakhatási zónában kering a csillag körül, a mérések szerint a bolygó átlagos csillagtávolsága körülbelül 85 százaléka a Földének, vagyis 15 százalékkal van közelebb napjához, mint a mi bolygónk a Naphoz. Így a Kepler 22-b-n az év is rövidebb, 289 nap alatt kerüli meg a bolygó a központi csillagát.

A Kepler 22-b úgynevezett szuperföld, becslések szerint 2,4-szer nagyobb a mi bolygónknál, és egyelőre nem lehet tudni, hogy szilárd, vagy gázbolygó, esetleg felszínének nagy részét folyadék borítja.

A Kepler 22-b az első olyan bolygó, amit sikerült azonosítani azóta, hogy februárban 54 bolygójelöltet különítettek el, amelyek vélhetően a lakhatási zónán belül vannak, vagyis központi csillaguktól se nem túl távol, se nem túl közel, éppen olyan távolságra, hogy a víz még folyékony halmazállapotban is előfordulhasson felszínükön.

Kitakarják a csillagot

Az űrtávcsővel egyébként eddig 2326 bolygójelöltek mértek be, ezek közül 207 körülbelül akkora mint a Föld. Az űrtávcső közel százezer csillag fényváltozásait figyeli éveken át, a csillagok körül keringő bolygókra ezen fényváltozások alapján következtet. Ha egy égitest áthalad a nap előtt, akkor annak fényereje alig észrevehetően csökken, ezt az apró változást képes érzékelni az űrtávcső.

A Kepler 22-b megtalálásában egyébként a NASA szakemberei szerint nagy szerepe volt a szerencsének: a csillag kiemelt megfigyelésének harmadik napján ugyanis már felbukkantak az első, bolygóra utaló jelek.

kepler22b1
A Kepler 22-b és központi csillaga, és a mi Naprendszerünk méretarányosan

Civilizáció után kutatnak

A konferencián részt vett a SETI-projekt munkatársa is, aki elmondta, hogy a következő időszakban kiemelten vizsgálják majd ők is a most megtalált bolygót. Először rádiótávcsővel vizsgálják majd a bolygót és környékét, értelmes élet jelei után kutatva, majd megpróbálnak úgynevezett technomarkerek nyomaira bukkanni.

Ezek a bolygó légkörében található olyan gázok, amelyek vélhetően magas tecnológiai fejlettségű civilizációkra utalnak. Ilyenek például a Föld légkörében a halogénezett szinhidrogének, például az aeroszol-hajtógázként mesterségesen előállított freon.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A Földnél alig nagyobb exobolygót találtak  - 2011.12.02.
Az égitest nagyon forró, becsült felszíni hőmérséklete több mint 1600 Celsius-fok.
A látható bolygó pontatlansága árulkodik a láthatatlan létéről - 2011.09.12.
A Kepler 19 csillagnál az egyik bolygó mozgása arra utal, hogy a rendszerben van még egy bolygó.
Planetáris ködök a Kepler-célpontok között - 2011.08.12.
A planetáris ködök óriási fénylő gázburkok, melyeket idős csillagok dobtak le magukról.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Zakynthos
    Zakynthos A természeti szépségei és élővilága egyedülálló....
  • Toszkána Műkincsek szobrok, mozaikok, építészeti csemegék, kultúrtörténeti emlékek......
  • Hawaii Összefoglalva, ez az öböl a világ egyik legszebb tengerpartjai közé tartozik....

Hirdetés