Jolán
-1 °C
7 °C

Bill Gates Kínával közösen építene atomerőművet

2011.12.07. 21:13

„Nagyon olcsó legyen, nagyon biztonságos, és nagyon kevés szennyező anyagot termeljen" – nyilatkozta Bill Gates szerdán arról az atomerőműről, amelyet Kínával együttműködve szeretne kifejleszteni és felépíteni az elkövetkező öt évben.

A Microsoft alapítója, aki a kínai tudományos és technikai minisztériumban beszélt terveiről, TerraPower nevű, negyedik generációs nukleáris erőművek megtervezésével és felépítésével foglalkozó cégével szeretne részt venni a projektben, és öt év alatt  becslései szerint egymilliárd dollárt költ majd a célra.

A TerraPower által tervezett reaktor az elképzelések szerint kimerült urániumcellákkal működne, emberi kéz beavatkozása nélkül, biztonságosan, akár évtizedekig is, és sokkal kevesebb nukleáris hulladékot termelne, mint a most üzemben lévő erőművek.