Friderika
10 °C
17 °C

Öntisztuló pólót fejlesztettek ki

2011.12.19. 10:37

A jövőben elég lesz kiakasztani a napra a piszkos ruhaneműket, hogy tisztává váljanak – legalábbis az öntisztuló pamutot kifejlesztő kínai kutatók szerint.

Az ötlet maga nem teljesen új, ugyanis a titán-dioxidos és hasonló bevonatok öntisztuló tulajdonsága régóta ismert. Fény hatására a vegyület ellentétes töltésű részecskéket, úgynevezett elektronlyuk párokat bocsát ki, amelyek oxidációs reakciókat okoznak – utóbbiak hatására pedig lebomlanak a szerves anyagok, mint például a kosz. A fénynek azonban ibolyántúlinak kell lennie, ami a napfénynek csupán csekély része, ezért a leírt folyamat a mindennapi használathoz nem elég hatékony.

Dejong Vu és Mingce Long ezért nitrogénnel kombinált titán-dioxiddal vontak be pamut anyagot, és erre még egy ezüstjodid réteget is tettek. A látható fény tartományában úgy tűnt, hogy a két réteg segíti egymást, azaz a keletkezett elektronokat és lyukakat megakadályozták az újraegyesülésben, ezáltal pedig hatékonyabb oxidációt tettek lehetővé – közölte a Science magazin.

A kutatópáros tanulmánya az Applied Materials & Interfaces című szaklapban jelenik meg. A kutatók leírják, hogyan tisztult meg magától egy narancsszínű festékkel kezelt pamutdarab, amikor két órára megvilágították egy ezerwattos égővel. A mosás nem károsítja a különleges anyagot, az öntisztuló réteg megmarad.