Bertalan
10 °C
28 °C

Putyin már kapott mintát a Vosztok-tóból

2012.02.14. 13:12

Oroszország Természeti Erőforrás Minisztere, Jurij Trutynev pénteken átadott Vlagyimir Putyin miniszterelnöknek egy, a Vosztok-tóból származó mintát. Orosz tudósok szerdán hivatalosan is megerősítették, hogy megfúrták az évmilliók óta jég alá zárt Vosztok-tavat. Trutynev már órákkal a történelmi áttörés előtt megérkezett az antarktiszi állomásra.

A rian.ru orosz hírportál szerint miután a miniszter hazarepült, pénteken egy fémdobozzal kezében érkezett Putyinhoz. Kivett egy sárgás folyadékkal töltött flaskát, amin a következő felirat állt: „Vosztok-tó, több millió éves, 3,769,3 méter mély, 5.12.11, Antarktisz.”  A találkozón Putyin megkérdezte Trutynevet, hogy kóstolta-e már a vizet. „Nem” – mondta a miniszter. „Pedig érdekes lenne látni, hogy a dinoszauruszok és Trutynev ugyanazt itták” – viccelt Putyin. A miniszterelnök megígérte, hogy kitünteti az expedícióban résztvevő tudósokat.

Szennyezett lehet

Ez az első minta az ősi tó vizéből, és még nem tesztelték. A tudósok most úgy gondolják a tó egymillió, illetve harminc millió évvel ezelőtti időpont között keletkezhetett.

Trutynev néhány részletet is közölt az expedícióból, amelyen 33 felfedező vett részt, akik extrém körülmények között majdnem négy kilométert fúrtak a jégbe. Az orosz kutatók a fúrás utolsó szakaszán kerozint használtak az elfagyás ellen. Azután, hogy több tudós felhívta a figyelmet rá, hogy ez környezetszennyező lehet, a csapat elvileg a sokkal környezetbarátabb freonra váltott. A furat csak a tó tetejét érte el. Ekkor a szenzorok a nyomás erőteljes megnövekedését észlelték. A víz felszökött a tóból, lefedte a vegyszereket és gyorsan megfagyott. A kutatók szerint így kiszorította a mérgező vegyszereket.

A korábbi hírek szerint a tudósok hiába érték el a tavat, csak 2013-ban tudnak majd a felszínre hozni mintát. John Priscu, az Indexnek korábban is nyilatkozó szakértő szerint hivatalosan egyelőre nem tudni, végül hogyan érték el a tavat a tudósok. Elképzelhető, hogy a felhozott víz valóban szennyeződött kerozinnal, és nem elég tiszta a tudományos kutatáshoz. Az, hogy Putyinnak adták, szintén ezt a valószínűsíti. A tudósoknak  vissza kell menniük jövőre, hogy használható mintákhoz jussanak.