no

A kitörés határán a Fuji

2012.09.09. 08:17

Bármikor kitörhet a Fuji, a világ egyik leghíresebb tűzhányója, amit ősidők óta szent helyként tisztelnek Japánban - tette közzé mérési eredményeit egy nemzetközi kutatócsoport. A 3700 méter magas, Tokiótól 100 kilométerre fekvő vulkán utoljára 1707-ben tört ki, akkor egy földrengés indította be a kitörést, aminek során láva nem, de a becslések szerint mintegy 800 millió köbméter vulkáni hamu lepte el a környéket. Az akkoriban Edo néven ismert Tokióban több centiméter vastag hamueső hullott.

A tudósok mérései szerint a vulkán magmakamrájában ma magasabb a nyomás, mint az 1707-es kitörésnél volt. A műszerek 1,6 megapascalt mutatnak, ami a 16-szorosa annak az elméleti minimum értéknek, ami már képes egy kitörést beindítani. A Fuji környékén 2000-2001-ben regisztráltak egy sorozat kisebb földrengést, olyan jellegzetes mintában, ami a vulkánkitöréseket szokta megelőzni. A tavaly márciusi nagy földrengés aztán csak rontott a helyzeten, és egy 34 kilométer hosszú új törésvonalat nyitott meg, éppen a hegy alatt. Ez a törésvonal egy újabb földrengésben tovább nyílhat, és akár az egész Fuji összeomlásával járó óriás kitörést okozhat, gigászi földcsuszamlásokkal, sárlavinákkal.

A kutatók szerint a tavaly tavaszi földrengés áltíl elindított tektonikus mozgások emelték a kritikus szintre a vulkán magmakamrájában a nyomást. Becslésük szerint három éven belül várható egy erőteljes kitörés ennek következtében, de egy nagyobb földrengés is elindíthatja ezt. A katasztrófa-forgatókönyvek szerint egy ilyen rengés és az azt követő vulkánkitörés több mint 300 ezer áldozattal járna. A Fuji környékén fekvő három régió, Kanagawa, Yamanashi és Shizouka jelenleg evakuációs terveket készít egy kitörés esetére. A hegy közkedvelt turistacélpont, évente közel 300 ezren másszák meg.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport