Egy bolygó, aminek négy napja van
Egyedülállónak számító bolygót fedeztek fel az Oxford Egyetem csillagászai: a gázóriás égboltját négy csillag ragyogja be. A gázóriásnak tartott, PH1 névre keresztelt bolygó alig valamivel nagyobb a Neptunusznál. Az égitestet két amatőr csillagász fedezte fel a Planethunters.org internetes oldalt használva. Hivatásos csillagászok a Hawaii-szigeteken található Keck Obszervatórium teleszkópjaival erősítették meg a felfedezést.
Az egyetem közleménye szerint a csillagászok egy nemzetközi kutatócsoporthoz csatlakozva azonosították be az ötezer fényévnyire, a Hattyú (Cygnus) csillagképben található bolygót. A távoli égitest egy csillagpáros körül kering, a hármasfogat körül pedig egy másik, távoli csillagpár is köröz; mintha négy nap világítaná be a bolygó égboltját.
A csillagpárokból álló bináris csillagrendszerek nem számítanak szokatlan jelenségnek, de a Naprendszeren kívül mostanáig felfedezett több ezer bolygó közül mindössze hat kering egy-egy csillagpár körül, és egyiknél sem észlelték másik csillagpár jelenlétét a kutatók. Az, hogy egy ilyen négycsillagos rendszer miként tud elég stabil maradni, egyelőre rejtély a szakemberek számára. Chris Lintott, az egyetem munkatársa szerint izgalmas dolog elképzelni a látogatást egy olyan bolygóra, amelynek egét négy csillag ragyogja be, ugyanakkor ez az új világ kissé összezavarja a csillagászokat: egyáltalán nem egyértelmű ugyanis, hogy miként alakult ki ez a konstelláció ilyen zsúfolt környezetben.