Földrengés volt Délnyugat-Szlovákiában

2013.01.17. 14:54

Délnyugat-Szlovákiában kisebb földrengést észleltek; a tényt a Szlovák Tudományos Akadémia Geofizikai Intézete is megerősítette. A hírek szerint Komáromban, Nyitrán, Galántán, Gútán és Ógyallán, valamint a környező településeken is érezhető volt a rengés. Az Euro-mediterrán Szeizmológiai központ szerint a rengés epicentruma Gútától egy kilométerre történt, a mozgás erőssége 2,6-os volt a Richter-skálán, ezt az információt nem erősítették meg hivatalosan.

A Georisk Földrengés Mérnöki Irodát is megkerestük az eset kapcsán. Dr. Tóth László, a szervezet igazgatója kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy 3,4-es, kis-közepes földrengésről lehetett szó, Érsekújvártól és Komáromtól 15 kilométeres távolságra. Dr. Tóth szerint a rengés 7 kilométeres mélységben történhetett, ami az erőssége miatt az epicentrum környékén észlelhető volt.

Arra a kérdésre, hogy a rengés okozhatott-e károkat, Dr. Tóth elmondta, hogy nagyon rossz minőségű, öreg épületekben esetleg okozhatott hajszálrepedéseket, de Magyarországon legfeljebb Komárom környékén fordulhatott elő ilyesmi.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport